Home Impresszum Kapcsolat Facebook | Budapest, Magyarország |
|
Megdöbbentő dolgot mondott Győzike Mészárosról és Várkonyiról: nagyon szeretem az egész családot |
Győzike egy furcsa kapcsolatról árult el részleteket, elmondva, hogy személyesen is ismeri Magyarország leggazdagabb emberét, Mészáros Lőrincet, akit kifejezetten szimpatikusnak talál. Győzike úgy véli, hogy Mészáros tud valamit, amiért ott van, és nagyon szereti az egész családot, beleértve Mészáros feleségét, Várkonyi Anreát.„Szimpatikus, mert tud valamit. Ha nem tudna semmit, akkor nem lenne ott. Nem lenne ott az Andi sem. Én nagyon szeretem az egész családot” – mondta A showman elárulta, hogy egy falu megkereste, és felajánlották neki, hogy induljon a polgármester-választáson. Győzike elmondása szerint miután leült velük beszélgetni, meggyőzték arról, hogy induljon polgármesternek, és ezúttal komolyan gondolja. Korábban már indult polgármesternek, ám akkor csak kevés szavazatot szerzett. Most azonban szerencséje van, mert úgy tűnik, nem lesz ellenfele. Győzike azt tervezi, hogy ingyen fogja vezetni a falut, amely Nógrád vármegyében található. - számolt be róla a blikk Arról, hogy milyen politikai pártban indulna, vagy függetlenként, valamint hogy egyeztetett-e már a Fidesz vezetőivel az ambícióiról, Győzike nem árult el részleteket. Az elképzelése szerint olyan falut szeretne, ahol a gyerekek örömmel járnak iskolába, és az emberek szeretettel fordulnak egymás felé, nem pedig gyűlölködnek. |
Ezt olvassa mindenki: |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Home Impresszum Kapcsolat Facebook | 2018-2024 Minden jog fenntartva © |
Home Impresszum Kapcsolat Facebook |

Már egy videó is előkerült arról, ahogy Deutsch Tamás kiabálni kezdett egy bizottsági ülésen | |
Újabb közmédia botrány? - Drága katonai technológiával voltak felszerelve a Magyar Péter-tüntetésen a Magyar Hang szerint | |
Nagyon kellemetlen helyzetbe hozta most a TV2 hírigazgatóját Magyar Péter | |
Nem akárkivel kapták lencsevégre Szijjártót - erről a barátságról beszél mindenki | |
Na ki szerzett földterületet Alcsút-Hatvanpusztán? - Mészáros Lőrinc hároméves unokája | |
Pert vesztett az MTVA - ki kellett adnia mennyit keresnek a közmédia legismertebb arcai - itt a lista és a összegek | |
Szörnyű: előkerült egy 2011-es bejelentés a bicskei gyermekotthonnal kapcsolatban: ,,János bácsi: Ez neked jó?,, | |
Hihetetlen: Orbán aláírta, kínai rendőrök is járőrözhetnek majd Magyarországon | |
Kőgazdag focisták: a 8-10 milliós havi fizetések sem példa nélküliek, mutatjuk | |
Honvédségi védelmet kaphat Tiborcz István | |
Folytatódik a Curtis botrány: több ezer követőt veszített egyetlen hét alatt | |
Rogán Antalra bízták a döntést: Egyetlen szereplőé lenne a 200 milliárdos biznisz | |
Mutatjuk mi épül közel 20 milliárd forintért - (a becsült ár kétszereséért) | |
Óriási a baj: A határérték kétezerszeresét kapták nikkelből a magyar akkuüzem dolgozói | |
„Már a bíróságon büdös volt ez az ügy” – megszólalt az ügyvéd Novák Katalin által adott kegyelemről | |
Egy 950 millió forintos keretszerződés, székhelyként egy postafiókot adtak meg... itt kell élned, hogy elhidd.... | |
Rogán Antalra bízták a döntést: Egyetlen szereplőé lenne a 200 milliárdos biznisz | |
Hivatalos: mától Kína garantálja hazánk biztonságát - Orbán védelmi megállapodást kötött velük | |
Hirtelen megszüntetik a céget amelyik luxusházat adott el Varga Mihálynak - de ez még nem minden | |
Már a látszat sem fontos: mutatjuk mire használt fel egy 50 milliárdos állami részt Tiborcz István | |
Érdekes külföldi hirdetésre bukkantak - nem akármilyen vendégmunkások fognak érkezni | |
Ismét bővül a hatvanpusztai Orbán birtok - érdekes nevek kerültek elő | |
Megnézték mi épült közel 110 millióból - nehéz megszólalni a képek láttán | |
Élő adásban hozták kellemetlen helyzetbe Szijjártót: „maguk egy vereséget próbálnak győzelemként eladni?” | |
Bejelentés: Deutsch Tamás kapta Varga Judit helyét! - nem akármivel bízták meg | |
Elsők között szólalt meg Szijjártó arról ami Robert Ficóval történt - imádkozni is fog | |
Kemény dolgot üzent Dobrev Klára Magyar Péternek - reagálnia kell a rajongói szerint különben... | |
Szomorú képek érkeztek: Hiába hirdettek ingyenes meccsnézést, kongott az ürességtől a Pancho Aréna | |
Mutatjuk a Novák Katalin körüli költéseket: Tizenhatmillió virágokra | |
Elkezdik a megemelt összegű támogatás utalását a külhoni magyar szülők számára | |
Óriási botrány: Az alsós tanítók oktathatnak felsősöket, az óvónőknek pedig elég a középfokú képzettség | |
Hivatalos: Jön az új adó, komoly összegekre teszik rá a kezüket | |
Ilyen nincs: a tanúként meghallgatott rendőrnek még kulcsa is volt Schadl lakásához - de ez nem minden | |
Nagyon kellemetlen helyzetbe hozta most a TV2 hírigazgatóját Magyar Péter | |
Jegybank botrány: előkerült egy luxusnyaraló aminek csak a textiljeire 200 millió is elmehet | |
Európa megtalálta Orbán Viktor gyengepontját? - megdöbbentő javaslattal álltak elő ellene | |
Rogán, offshore, milliárdok – egy rejtélyes üzlet került elő | |
Robbant a hír: Völner Pál Varga Judit és Bayer Zsolt sms-eit is bevitte a bíróságra | |
Kitört a botrány: a gazdáktól elvett földeket 17-szeres áron adják tovább a kínai autógyárnak | |
Mészáros cége felújította, átadta, majd két nap után olyan történt ami csak vicclapokban jelenhetne meg..... | |
Máris reagált Orbán Viktor a Robert Fico elleni merényletre | |
Megnevezte a magyar Jockey Ewingot Orbán Viktor: erre senki sem számított | |
Őrjöngeni kezdett egy apuka „Gergő, te egy sz*a*r ember vagy...” | |
Merényletet követtek el Szlovákia miniszterelnöke ellen - mellkason és gyomron lőtték | |
Megerősítették: 1,75 milliárd forintnyi magyar közpénz került a Szlovákiai Református Keresztyén Egyházhoz | |
Az év botránya: Videón, ahogy zacskóban viszik a korrupciós pénzt egy nagy, uniós pénzek lenyúlására szakosodott hálózat tagjai | |
Egyre több magyar autóst húznak le: Figyelmeztetést adtak ki, csalók vadásznak a magyar autósokra | |
A családi cég akiknél Orbán nyaralt, évi 770 milliót kap az államtól | |
Megindultak a vagyon lefoglalások: Az Európai Ügyészség 22 tagállamban tarol, Magyarország nem tag még mindig | |
|
Home Impresszum Kapcsolat Facebook |
2018-2024 Minden jog fenntartva © |