Home Impresszum Kapcsolat Facebook | Budapest, Magyarország |
|
Döbbenetes dolgot jelentett be Magyar Péter: tarol a pártjával |
Magyar Péter: 24 százalékon állunk a biztos pártválasztók körében Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke volt az első vendége a Telex választási műsorának, ahol arról beszélt, hogy napról napra növekszik pártjának támogatása, és szerinte már a Demokratikus Koalíción is túlnőttek. Ha egy képviselőt juttatnak az Európai Parlamentbe, már azt is sikerként éli majd meg, de azt sem tartja kizártnak, hogy 5-7 mandátumot szereznek. Magyar szerint a legutóbbi kormányinfón Gulyás Gergely burkoltan megfenyegette őt. Magyart először arról kérdezte Fábián Tamás kollégánk, hogy mit tud a Tisza Párt támogatottságáról. Magyar azt mondta, hogy látott már közvélemény-kutatási adatokat, és pénteken nyilvánosságra kerül majd egy olyan, amely szerint a biztos pártválasztók 25 százaléka szavazna rájuk. Szerinte ha egy képviselőt bejuttatnak az EP-be, már az is fantasztikus siker, de öt-hat-hét helyet sem zár ki. Arról beszélt, hogy nem híve a taktikai szavazásoknak, de aki az ötszázalékos küszöb alatti pártokra adja le a voksát, az a Fideszt fogja támogatni a kompenzációs listán. Magyar azt mondta, nem kifejezett céljuk legyőzni a DK-t az EP-választásokon, de szerinte már most háromszor annyi szavazójuk van. Ő nem akar ellenzéki pártokkal foglalkozni, hanem az a célja, hogy idővel új kormánya legyen Magyarországnak. Magyar úgy látja, hogy a Fidesz több százezer szavazót veszített, és a kormánypárt továbbra is lejtőn van, de azt ő sem hiszi, hogy hirtelen húszszázalékos párttá válik, ugyanakkor megjegyezte, hogy még bármi történhet a választásokig. A Fideszből Menczer Tamás jelentette be, hogy ötvenezer aktivistájuk van, erre Magyar azt mondta, hogy ők még mindig egy garázscég, igaz, már több ezer aktivistájuk van. A Tisza Párt alelnöke a vidéki jelenlétben hisz. „Minden politikusnak ezt javaslom. Ha mer, és van mondanivalója, menjen az emberek közé. Orbán is ezt tette, de ez már a múlt.” Szerinte a Békés megyében kezdődött országjáró kampányukkal bebizonyította, hogy nem egy belpesti médiahekk a pártja, és már a megyei jogú városokban is ők a legerősebbek. Úgy véli, közvetlenül a választások előtt nem kell nagyon mobilizálnia a választóikat, mert azok nagyon elkötelezettek, olyanok állnak most melléjük, aki sose vagy tíz-húsz éve szavaztak utoljára. A párt célja, hogy civil szervezetek segítségével 22 ezer szavazókörbe legyen delegáltjuk. Magyar Péter néhány napja a Fidesz kampánya szerint a dollárbaloldal tagja, de ő ezzel nem foglalkozik, és nem is működik ez a hiteltelenítés. Azt mondta, egyre több régen fideszes szerint ócska és hazug ez a propaganda, amit adófizetői pénzből folytatnak. Magyar szerint ezekkel a kampányokkal a Fidesz csak a törzsszavazóit védi. A Tisza Párt elnökét arról is megkérdezték, hogy hogyan értelmezi Gulyás Gergely talányos megszólalását a legutóbbi kormányinfón. Magyar azt mondta, hogy csak találgatni tud, de ha kódfejtő lenne, akkor ő ezt egy neki szánt fenyegetésként értelmezi. Azt mondta, hogy majd valamilyen érzékeny információ kerülhet ki, „hogy például én loptam el a pénzt, amiből Mészáros Lőrinc jachtot vett, vagy én loptam el Simonka vagy Boldog helyett, és akkor összeomlik majd a népszerűségem”. Magyar egyébként azt is hozzátette, hogy a vele korábban jóban levő Gulyás már nem sokáig lesz miniszter az információi szerint. Arról is beszélt, hogy neki még mindig vannak kapcsolatai Orbán körével. „Azt hiszik a Fideszben, a sasfészekben, hogy akik bent vannak, szeretik őket, és mind egyetértenek velük, de van, aki csak dolgozik és pénzt keres, de a háta közepére se kívánja ezt a bagázst” – mondta. |
Ezt olvassa mindenki: |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Home Impresszum Kapcsolat Facebook | 2018-2024 Minden jog fenntartva © |
Home Impresszum Kapcsolat Facebook |

Gyászol az ország: egy folyóban találták meg a fideszes alpolgármestert | |
Európa kifog akadni azon, hogy kinek a társaságában ücsörgött Szijjártó Péter | |
Óriási botrány: Unatkozó tinédzser hekkelte meg a DK-t - nem akármi jelent meg az oldalukon | |
Orbán megsértődött! - nem akármit törölt a közösségi oldaláról | |
Magyar Péter szerint a tüntetésük alatt magánrepülők várakoztak feltankolva a Budapest Airport terminálján | |
Újabb Novák Katalin baki: kegyelmet adott egy nőnek aki titkos iratokat fényképezett le a bíróságon | |
Nagytakarítás indult? -Orbán mélyen hallgat a családja volt cégeinek bedőléséről | |
Tarolt a Petőfi-film - Ördög Nóra ott érezte magát a 48-as forradalmi tömegben | |
Nem akármit vett Schadl a végrehajtóktól beszedett pénzből - elképesztő rongyrázás | |
Nemzetközi botrány: Kocsis Máté nácizott egyet a kollégájának... | |
Hozzátartozókra is kiterjesztik a honvédségi védelmet! - sógorok, vők és menyek, apósok és anyósok is akár.... | |
Óriási bukás: Kiderült mekkora veszteséget termelt Orbán Ráhel Bababoltja - sokkoló számok | |
Itt a legújabb magyar beruházás: 3 db lift 1 milliárdból!!! | |
Sokszorosára emelik a roma származású, rendőrnek készülő középiskolások ösztöndíjait | |
Már világviszonylatban is kőgazdag az Orbán család - karnyújtásnyira van a százmilliárdos vagyon | |
Na most derülnek ki a dolgok: több mint száz millióba kerülhetett Novák Katalin és Balog Zoltán közös ausztráliai útja... | |
Reflektorfénybe került Rogán Antal bizalmasa: offshore cégeken keresztül zajlottak milliárdos összértékű tranzakciók | |
Kifakadt a bírónő Schadl tárgyalásán: „Fél év múlva is itt fogunk ülni” | |
Orbán apukája egymilliárd, a veje kétmilliárd forintot vett ki osztalékként cégeiből | |
Deutsch Tamás döbbenetes beszéde: Hátszélben is, már kilométerekről megérezzük a szagát | |
Jövőkép: elárultak a fiatalok szerintük kivezeti-e Orbán az országot az EU-ból | |
Óriási dolgot jelentett be Szijjártó: Magyarország fogja diktálni egy technológiai világforradalom tempóját | |
Nem akármit avatott fel Semjén Zsolt - tömegesen fognak hazajönni a magyar fiatalok külföldről ha ezt meglátják | |
Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó szálló kapott felújítására 1,3 milliárd közpénzt | |
Várkonyi elárulta, nem adja egy bizonyos szint alá, ezt keresi igazán a férfiakban | |
Megszólalt Völner Pál: „Felháborít, hogy a családtagjaim fizetését is zárolták!” | |
Kiderült mit mondott az a bizonyos rendőr Schadlnak - komédia a tárgyaláson, óriási bajban Völner? | |
Hiába próbálják leszólni - Magyar Péter keményen visszaszólt Kubatovnak | |
Botrány: kiderült, hogy több tízmilliós támogatást kapott Novák Katalin alapítványa | |
Aprópénzért adják el a 300 milliárd forintér vásárolt lélegeztetőgépeket - mutatjuk az árverés részleteit | |
Kitört a Lázár János botrány: jogi lépésekre készül Ausztria | |
Már meg is van az engedély: Évi 400 ezer tonna építési hulladékkal töltheti fel Orbán apukája a gánti gödröt - óriási mennyiség | |
Összesen 915 milliárd forint bevételük volt a nyilvántartásba vett egyházaknak egyetlen év alatt | |
Tippelj, mennyivel kevesebb a gáz világpiaci ára, mint a rezsivédett magyarországi ár! | |
Nyilvános a 100 leggazdagabb magyar listája: Egy év alatt másfélszeresére nőtt Mészáros Lőrinc vagyona | |
Már egy videó is előkerült arról, ahogy Deutsch Tamás kiabálni kezdett egy bizottsági ülésen | |
Újabb közmédia botrány? - Drága katonai technológiával voltak felszerelve a Magyar Péter-tüntetésen a Magyar Hang szerint | |
Nagyon kellemetlen helyzetbe hozta most a TV2 hírigazgatóját Magyar Péter | |
Nem akárkivel kapták lencsevégre Szijjártót - erről a barátságról beszél mindenki | |
Na ki szerzett földterületet Alcsút-Hatvanpusztán? - Mészáros Lőrinc hároméves unokája | |
Pert vesztett az MTVA - ki kellett adnia mennyit keresnek a közmédia legismertebb arcai - itt a lista és a összegek | |
Szörnyű: előkerült egy 2011-es bejelentés a bicskei gyermekotthonnal kapcsolatban: ,,János bácsi: Ez neked jó?,, | |
Hihetetlen: Orbán aláírta, kínai rendőrök is járőrözhetnek majd Magyarországon | |
Kőgazdag focisták: a 8-10 milliós havi fizetések sem példa nélküliek, mutatjuk | |
Honvédségi védelmet kaphat Tiborcz István | |
Folytatódik a Curtis botrány: több ezer követőt veszített egyetlen hét alatt | |
Rogán Antalra bízták a döntést: Egyetlen szereplőé lenne a 200 milliárdos biznisz | |
Mutatjuk mi épül közel 20 milliárd forintért - (a becsült ár kétszereséért) | |
Óriási a baj: A határérték kétezerszeresét kapták nikkelből a magyar akkuüzem dolgozói | |
|
Home Impresszum Kapcsolat Facebook |
2018-2024 Minden jog fenntartva © |