Home Impresszum Kapcsolat Facebook | Budapest, Magyarország |
|
Mészáros Lőrinc cége kapta a 34 milliárdos álom megbízást - nem volt nagy verseny |
Mészáros Lőrinc cége 34 milliárdért bővíti a Nemzeti Közszolgálati Egyetemet A Nagyvárad tér szomszédságában működő Nemzeti Közszolgálati Egyetem ezúttal egy 7 szintes épületegyüttessel bővül, amelynek két részét egy üveghíd köti majd össze. A közel 25 ezer négyzetméter alapterületű ingatlanban a Katasztrófavédelmi és a Nemzetbiztonsági Intézet kap majd helyet, mellette pedig készül egy 7 ezer négyzetméteres „Exclusive kert” is cserjékkel, virágokkal, díszmedencével és egy szoborral. A kivitelezőt tárgyalásos eljárásban kereste az egyetem, és végül két ajánlattevőből a Mészáros Lőrinc tulajdonában álló ZÁÉV nyerte el a megbízást. A hatalmas épületegyüttes felhúzására és mellette a lépcsős-teraszos kert kialakítására két éve lesz majd a kivitelezőnek. Az építkezés az Orczy út 1. szám alatti telken zajlik majd, pár perces sétára azoktól a házaktól, amelyeket a kormány el akar venni a VIII. kerületi önkormányzattól, hogy a Nemzeti Közszolgálati Egyetemnek adja őket. A rendőrök és katonák felsőfokú oktatását végző, állami tulajdonban lévő Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) 2023 októberében írt ki közbeszerzést, hogy megtalálja az új épületegyüttesének kivitelezőjét. Erről már előzetesen, 2023 augusztusában tájékoztatást adtak ki, amelyben azt is jelezték, hogy nem nyílt verseny, hanem tárgyalásos eljárás lesz. Ezt azzal indokolták, hogy a „[meg]kötendő szerződés jellegével, összetettségével, illetve jogi és pénzügyi kialakításával kapcsolatos sajátos körülmények, az ezekhez kötődő kockázatok miatt előzetes tárgyalások nélkül nem választható ki a legkedvezőbb ajánlat”, illetve arra figyelemmel „a kivitelezéssel kapcsolatos műszaki, pénzügyi és jogi feltételek – annak egyedi jellege és összetettsége, a feladatok egymásra épülése, jótállási kérdések miatt, továbbá a sajátos szerződéses feltételek okán – a tárgyalások eredményeként tisztázhatók, illetve véglegesíthetők”. A tárgyalások végül sikerrel zárultak a jelek szerint, 2024. április 17-én ugyanis megjelent a tender eredménye a magyar és az EU-s közbeszerzési értesítőben is. A tájékoztató szerint a megbízást Mészáros Lőrinc egyik cége, a ZÁÉV Zrt. nyerte nettó 33,78 milliárd forintos ajánlattal. Valóban nem volt nagy verseny, a ZÁÉV-en kívül ugyanis csupán egyetlen másik ajánlat érkezett a tenderfelhívásra. Ez a másik pályázó a Magyar Építő Zrt. volt, ám a cég a ZÁÉV-nél 1,65 milliárd forinttal drágábban, nettó 35,4 milliárd forintért vállalta volna a munkát. |
Ezt olvassa mindenki: |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Home Impresszum Kapcsolat Facebook | 2018-2024 Minden jog fenntartva © |
Home Impresszum Kapcsolat Facebook |

"Orbán király birodalma" - Svájci újság címlapján a magyar miniszterelnök | |
Használtak lehettek az uniós pénzből osztogatott laptopok amiket gyerekek kaptak! | |
Ezzel Orbán zsebében vannak a választások: havi 180 ezer forintos albérlet-támogatást ad | |
Sztrájkolni kezdtek az ukrán és Fülöp-szigeteki vendégmunkások a magyar gyárban | |
Hivatalos jelentés: Még mindig Magyarország a legkorruptabb ország az EU-ban | |
Ilyen autó fog állni minden magyar udvarán - óriási dolgot lépett a magyarok kedvenc autómárkája | |
Átadták a másfél milliárd forintból felépült tornacsarnokot - A gyermek az első, egy családbarát országot építünk | |
Elhangzott az Európai Parlamentben - 30 milliárd eurót kapott Magyarország - amiből sokat elrakott az Orbán család | |
Óriási botrány: Titokban emelték, majd visszadátumozva tették közzé a miniszterek fizetését | |
A rendőrség posztolta az év képét - nem akárkikre csaptak le | |
Már a látszat sem fontos: mutatjuk mire használt fel egy 50 milliárdos állami részt Tiborcz István | |
Hivatalos: megindultak a nyomozások Magyar Péter kijelentései alapján - sokan kerülhetnek bajba | |
Tudta? Egy új rendelettel szép csendben eladhatja a kormány az Ön személyes egészségügyi adatait is a gyógyszergyáraknak | |
Schmidt Mária alapítványa 2,2 milliárd forint közpénzből újíthat fel két budai villát, amiket ajándékba kapott az államtól | |
Rólunk beszél a világ - az orosz vezetést lenyűgözte Orbán Viktor viselkedése | |
A lakosságcsere most van! - olyan információk jöttek a magyar egyetemistákról ami hátborzongatóak... | |
Valami történni fog: óriási szökések indultak Észak-Koreából, diplomaták, katonák és mindenki aki csak tud menekül... | |
Megjelent a rendelet: használhatják a kormánygépet a politikusok rokonai | |
Brutálisan bántalmazták Nagy Ferót a kommunista időszakban - megdöbbentő vallomás - „Reggel jöttek mindig” | |
Óriási botrány Orbán kormányülésén - nem akármit mondtak neki hangosbemondón | |
Ellenzéki politikus ment neki Varga Juditnak: nyíltan a szemembe hazudott | |
Jönnek a kemény büntetések: Pintér Sándor benyújtott egy törvényjavaslatot | |
Gyászol az ország: egy folyóban találták meg a fideszes alpolgármestert | |
Európa kifog akadni azon, hogy kinek a társaságában ücsörgött Szijjártó Péter | |
Óriási botrány: Unatkozó tinédzser hekkelte meg a DK-t - nem akármi jelent meg az oldalukon | |
Orbán megsértődött! - nem akármit törölt a közösségi oldaláról | |
Magyar Péter szerint a tüntetésük alatt magánrepülők várakoztak feltankolva a Budapest Airport terminálján | |
Újabb Novák Katalin baki: kegyelmet adott egy nőnek aki titkos iratokat fényképezett le a bíróságon | |
Nagytakarítás indult? -Orbán mélyen hallgat a családja volt cégeinek bedőléséről | |
Tarolt a Petőfi-film - Ördög Nóra ott érezte magát a 48-as forradalmi tömegben | |
Nem akármit vett Schadl a végrehajtóktól beszedett pénzből - elképesztő rongyrázás | |
Nemzetközi botrány: Kocsis Máté nácizott egyet a kollégájának... | |
Hozzátartozókra is kiterjesztik a honvédségi védelmet! - sógorok, vők és menyek, apósok és anyósok is akár.... | |
Óriási bukás: Kiderült mekkora veszteséget termelt Orbán Ráhel Bababoltja - sokkoló számok | |
Itt a legújabb magyar beruházás: 3 db lift 1 milliárdból!!! | |
Sokszorosára emelik a roma származású, rendőrnek készülő középiskolások ösztöndíjait | |
Már világviszonylatban is kőgazdag az Orbán család - karnyújtásnyira van a százmilliárdos vagyon | |
Na most derülnek ki a dolgok: több mint száz millióba kerülhetett Novák Katalin és Balog Zoltán közös ausztráliai útja... | |
Reflektorfénybe került Rogán Antal bizalmasa: offshore cégeken keresztül zajlottak milliárdos összértékű tranzakciók | |
Kifakadt a bírónő Schadl tárgyalásán: „Fél év múlva is itt fogunk ülni” | |
Orbán apukája egymilliárd, a veje kétmilliárd forintot vett ki osztalékként cégeiből | |
Deutsch Tamás döbbenetes beszéde: Hátszélben is, már kilométerekről megérezzük a szagát | |
Jövőkép: elárultak a fiatalok szerintük kivezeti-e Orbán az országot az EU-ból | |
Óriási dolgot jelentett be Szijjártó: Magyarország fogja diktálni egy technológiai világforradalom tempóját | |
Nem akármit avatott fel Semjén Zsolt - tömegesen fognak hazajönni a magyar fiatalok külföldről ha ezt meglátják | |
Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó szálló kapott felújítására 1,3 milliárd közpénzt | |
Várkonyi elárulta, nem adja egy bizonyos szint alá, ezt keresi igazán a férfiakban | |
Megszólalt Völner Pál: „Felháborít, hogy a családtagjaim fizetését is zárolták!” | |
Kiderült mit mondott az a bizonyos rendőr Schadlnak - komédia a tárgyaláson, óriási bajban Völner? | |
|
Home Impresszum Kapcsolat Facebook |
2018-2024 Minden jog fenntartva © |