Home Impresszum Kapcsolat Facebook | Budapest, Magyarország |
|
Most derülnek ki a dolgok: Novák Katalinnak több milliós moziszobája volt de ez még nem minden..... |
A Béla király úti elnöki rezidencia Novák Katalin kinevezése után jelentős felújításon esett át, és most kiderült, hogy milyen részletekkel látják el az épületet. Az összesített berendezéslistából kiderült, hogy az új elnöknek több millió forint értékű bútorok állnak majd rendelkezésére. A felújítási munkák során többek között cserélték a burkolatot és rendbe tették az épület gépészetét és elektromos hálózatát. Az ingatlant az állami Magyar Nemzeti Vagyonkezelő a Kiving Kft.-vel felújította. A felújítási költség 184 millió forint volt, míg az eszközbeszerzésekre 35 millió forintot költöttek. Az új berendezési tárgyak között szerepel több millió forint értékű étkezőasztal, egy milliókba kerülő moziszoba, valamint egy 720 ezer forintos zöldséghűtő. Ezen kívül két beépített mélysugárzóra 671 ezer forintot, négy beépített hangfalra 1,9 millió forintot, egy vetítővászonra pedig 2,46 millió forintot fordítottak. Az eszközbeszerzésekre fordított 35 millió forintból 8,1 millió forintot költöttek a moziszoba és a sminkszoba berendezésére. Az összeget kanapékra, tükörre, babzsákra, szőnyegre, valamint egyéb berendezési tárgyakra is felhasználták. Az ingatlan más részeire is különleges bútorokat szereztek be, például egy 2,1 millió forintos étkezőasztalt és 10 darab széket, amelyekre 3,4 millió forintot költöttek. Ezek az állam tulajdonát képezik, és az épületben maradnak a kiköltözés után is. A korábbi elnöknek, Áder Jánosnak a mandátuma lejárta után egy Béla király úti villát biztosítottak az államtól, amely közel található az elnöki rezidenciához. |
Ezt olvassa mindenki: |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Home Impresszum Kapcsolat Facebook | 2018-2024 Minden jog fenntartva © |
Home Impresszum Kapcsolat Facebook |

Mészáros és Tiborcz nagybevásárlást csapott az állami százmilliárdokból amit kaptak | |
70 milliárdot csoportosított át Orbán - határon túli intézmények, egyházak és sportszervezetek támogatása is érintett | |
Milliárdos állami megrendelés után eltűnő haveri cég: látnod kell, hogy elhidd mi történt | |
A legnagyobb magyar Offshore botrány: ismert magyar milliárdoshoz kötődő svájci bankszámla került elő | |
Robbant a hír: Finnországban jelent meg Szijjártó testvére, nem akárminek lesz a tulajdonosa | |
Most derülnek ki a dolgok: Novák Katalinnak több milliós moziszobája volt de ez még nem minden..... | |
Nem akármi tűnt fel egy Orbán háza melletti buszmegállóban - ha ezt Mészáros és Várkonyi meglátja... | |
Eldurvultak a dolgok: kemény csatába kezdett nyílvánosan Menczer Tamás és Magyar Péter | |
Kiderült Fideszes körökben kit sejtenek a Novák bukását hozó kegyelmi döntés mögött - döbbenet | |
Trükkös magyarok - kiderült hogyan spórolnak akár 100 Ft-ot is literenként az üzemanyagon | |
Lopott Pénzek Birtoka – így jelenik meg a térképen az Orbán birtok | |
Mi történt? Lázár János egészen furcsa dolgokat művelt Novák Katalin lemondása után - döbbenet | |
Kitört a népharag - elveszik a nyaralók kedvenc szabadstrandját, alapítványhoz kerül egy másfél kilométeres vízpart | |
Sztrájkolni kezdtek az ukrán és Fülöp-szigeteki vendégmunkások a magyar gyárban | |
Kiderült mit mondott az a bizonyos rendőr Schadlnak - komédia a tárgyaláson, óriási bajban Völner? | |
Megdöbbentő dolgok jelentek meg a Fidesz-irodákon - erre már külföld is felfigyel | |
Megjelent Magyar Péter kilenc pontja - egyetértesz velük? | |
Deutsch Tamás nem kímélte a Tisza Párt listáján szerelőket - durvul a kampány | |
Várkonyi Andrea: Egy fantasztikus házasságban élek, új dimenzióba kerültem | |
Tarol Tiborcz bankja - már minden ötödik számlát nála nyitnak | |
Megindultak a vagyon lefoglalások: Az Európai Ügyészség 22 tagállamban tarol, Magyarország nem tag még mindig | |
Kiderült: Kínai állami óriásbankok felé adósodott el Magyarország a Vodafone megvétele miatt | |
Robbant a hír: váratlanul megszólalt Magyar Péter párja | |
Megerősítették: 1,75 milliárd forintnyi magyar közpénz került a Szlovákiai Református Keresztyén Egyházhoz | |
Bajban a magyarok kedvenc autómárkája? Olajfogyasztás: 1,2 liter/1000 kilométer | |
Ilyen nincs!! - megdöbbentő dolog történt a Simonka ügy tárgyalásán! | |
Előkerült még egy kínos ügy Novák Katalin és Balog Zoltán közös múltjából - kitüntettek egy egyházközségi vezetőt pedig..... | |
Tarolt a legújabb közbeszerzésen Mészáros cége, de most lekérték a részleteket - roppant érdekes pontozási rendszert találtak | |
Az év botránya: Videón, ahogy zacskóban viszik a korrupciós pénzt egy nagy, uniós pénzek lenyúlására szakosodott hálózat tagjai | |
Elindult a pénzáramlás: Milliárdokat kap Mészáros Lőrinc a saját cégétől | |
Óriási kínai kábelgyár érkezik, támogatást is kap a magyar államtól - Szijjártó már meg is egyezett | |
Deutsch Tamás döbbenetes beszéde: Hátszélben is, már kilométerekről megérezzük a szagát | |
Hogyan tovább? - Meggondolta magát Erdogan és Orbán Viktor ellen fordult | |
Ízléstelen vagy vicces? - gúnykép jelent meg Várkonyi Andreával kapcsolatban, nézd meg és döntsd el Te! | |
Teljesen véletlenül derült ki mennyivel nőtt tavaly Pintér Sándor fizetése - szép összeggel emelkedett, így már elérte a...... | |
Óriási botrány: Az alsós tanítók oktathatnak felsősöket, az óvónőknek pedig elég a középfokú képzettség | |
Előszőr veszített az Orbán kormány a néppel szemben - nem merik megépíteni a akkufeldolgozó üzemet! | |
Katasztrófa filmbe illő videó: Beomlott a közel 2 milliárdból épített kerékpárút ráadásul átadás után alig több mint 1 évvel | |
Óriási botrány Orbán kormányülésén - nem akármit mondtak neki hangosbemondón | |
Egyre több magyar autóst húznak le: Figyelmeztetést adtak ki, csalók vadásznak a magyar autósokra | |
Jelentkezett egy harmadik település is amely díszpolgárának akarja Mészáros Lőrincet | |
Milliárdokért vásárolt gigantikus hotelt a magyar állam Erdélyben a nyilvánosság teljes kizárásával | |
Nagytakarítás indult? -Orbán mélyen hallgat a családja volt cégeinek bedőléséről | |
Közzétették a miniszterelnök vagyonnyilatkozatát: Orbán Viktor szegényebb lett nem is kevéssel egyetlen év alatt | |
Orbánt alázó óriás felirat jelent meg Svédországban - Európa elhatárolódik tőlünk | |
Megdöbbentő számok: közel 200 ezer külföldi is szavazhat az önkormányzati választáson | |
Megdöbbentő dolgot mondott Győzike Mészárosról és Várkonyiról: nagyon szeretem az egész családot | |
Döbbenetes dolgot jelentett be Magyar Péter: tarol a pártjával | |
Elkezdik a megemelt összegű támogatás utalását a külhoni magyar szülők számára | |
|
Home Impresszum Kapcsolat Facebook |
2018-2024 Minden jog fenntartva © |