Home Impresszum Kapcsolat Facebook | Budapest, Magyarország |
|
Botrány: A kínai sajtóban “Victor projekt” néven emlegetik a magyar giga-bizniszt |
Hiába tiltakoztak helyi földtulajdonosok az inárcsi naperőművekhez kapcsolódó magasfeszültségű távvezeték építése ellen, az építkezés novemberben megindult. Az érintett gazdák közül többen bíróságon keresik az igazukat, szerintük ugyanis a távvezetékek építése és működése ellehetetleníti a gazdálkodást a földjeiken. Az időközben kínai tulajdonba került inárcsi naperőműveket ugyanakkor már hálózatba is bekötötték, az erről szóló kínai sajtóhírekben a beruházást „Victor projekt” néven emlegetik – szúrta ki Tompos Márton momentumos politikus.
Évek óta próbálják a jogaikat érvényesíteni azok az ócsai és inárcsi gazdák, akiknek a tevékenységét egy naperőmű projekt akadályozza. A napelem-parkokhoz készülő 132 kV-os magasfeszültségű vezeték ugyanis egy olyan 650 hektárnyi mezőgazdasági területen halad át, melynek jelentős részén helyi földtulajdonosok gazdálkodnak. Másfél évvel ezelőtt számoltunk be arról a küzdelemről, amit helyi gazdálkodók folytatnak a földjeik felett áthaladó, az inárcsi naperőművek miatt tervezett távvezeték megépítése ellen. Az érintett, többségében családi gazdálkodást folytató termelők szerint a földjeik felett épp merőlegesen áthaladó vezetékek lehetetlenné teszik azt a gazdálkodási módot, amit évtizedek óta folytatnak. A vezetékeket más nyomvonalon is lehetne vinni, állítják a gazdák, csakhogy az jóval nagyobb költséget jelentene a beruházó számára. A naperőmű-projekt időközben több tulajdonosváltáson átesett, végül idén év elején a Shanghai Electric Power Co. tőzsdei energetikai vállalat vásárolta meg. A kínai sajtóban és céges közleményekben pedig meglepő módon „Victor projekt” néven hivatkoznak rá – szúrta ki Tompos Márton momentumos politikus, aki szerint az elnevezés mindent elárul arról, kihez kötik a kínaiak a naperőmű-bizniszt. Korábbi cikkünkben megírtuk, hogy nemcsak a magasfeszültségű vezeték, de már korábban, a napelemparkok telepítése miatt is konfliktus jött létre az inárcsi tanyatulajdonosok és a beruházó cég között. Ráadásul a projekt miatt 89 hektár akácerdőt is ki kellett vágni, ami a lakosság nagy részét is felháborította. A földtulajdonosok szerint kész helyzet elé állították őket, hiába tiltakoztak a földjeik közelébe épített napelemparkok és a magasfeszültségű távvezeték nyomvonala ellen. A beruházó szerint viszont a vezeték kevéssé értékes termőföldeket érint, melyen jórészt nagyüzemi, monokultúrás termelés folyik. Az érintett közel hetven földtulajdonos ezzel szemben azt állítja, hogy többségében magas aranykorona értékű földekről van szó, melyeken konyhakerti növénytermesztést folytatnak. A homokos földek ráadásul rendkívül vízigényesek, a távvezeték megépítése miatt viszont az öntöző-berendezéseiket és a munkagépeiket sem fogják tudni használni. Ráadásul az öntözés során, egy esetleges meghibásodás esetén, baleset is történhet a magasfeszültségű vezetékek közelében. A távvezeték építésének megindulásával a konfliktus élessé vált a gazdálkodók és az építő cég között, derül ki az RTL Házon kívül című műsorának novemberi riportjából. Ebben az egyik lovastanyát működtető földtulajdonos elmondta: előzetes bejelentés nélkül fákat vágtak ki, kerítést bontottak a tulajdonában lévő területen. A megszólaltatott gazdák aggálya beigazolódni látszik: a felállított távvezeték-oszlopok miatt sorközművelésre, locsolásra nincs lehetőségük, a négy méternél magasabb munkagépeik használata is életveszélyessé vált a magasfeszültségű vezeték közelsége miatt. Van, aki a konyhakerti növénytermesztés felhagyására kényszerült és csak legelőként használja a földjét. Egy méhészettel foglakozó gazdálkodó, akinek háza és földje a napelemparkok közé „szorult”, állandó zajra és a méhcsaládok pusztulására panaszkodik. A Pest Megyei Kormányhivatal határozata szerint viszont a távvezetéknek nincs jelentős környezeti hatása. Török és kínai érdekeltségek a naperőmű-bizniszben A naperőmű-projekt 2018-ban indult, ekkor adták át az InterWatt Kft. 100 hektáros napelemparkját Inárcson. Majd a Zsiros Róbert vállalkozóhoz köthető cég 156 hektáros bővítésről, s a napelempark mellett két 49 MW-ot termelő napelemes kiserőmű építéséről döntött. Ennek érdekében az InterWatt Kft. két leányvállalatot hozott létre. A két, azonos címre bejegyzett újabb cég tulajdonosi hátterében pedig nemcsak hazai szereplők tűnnek fel: az EZRT-Solar Finance Kft. tulajdonosa az Egyesült Arab Emírségek-beli R.D.R. Solar FZC; a Virgin Solar Kft. tulajdonosi körében pedig megjelenik az amszterdami HSWE Investments B.V., amely a Válasz Online szerint az Orbán családdal szorosa kapcsolatban lévő Adnan Polat érdekeltségébe tartozik. 2023 januárjában pedig egy német cég, illetve annak magyarországi fióktelepe is belépett a projektbe. Az inárcsi önkormányzat honlapján megjelent tájékoztató szerint a Zsiros Róberthez köthető két cég megbízásából a kiserőművek, illetve a hozzájuk tartozó villamos alállomás és nagyfeszültségű távvezeték generálkivitelezését a Greencells GmbH magyarországi fióktelepe végzi. A portfolio.hu pedig arról számolt be áprilisban, hogy a német tulajdonú Greencells GmbH a 132 MW kapacitású inárcsi klasztert 37 millió euróért eladta a Shanghai Electric Power Co. tőzsdei energetikai vállalatnak. A portfolio.hu idézi a Greencells ügyvezetőjének eladásról szóló közleményét, mely szerint az inárcsi naperőmű-projekt jelenleg építés alatt áll, és várhatóan 2023 novemberében kezdi meg kereskedelmi üzemét. A német cég ügyvezetője hivatkozik arra is, hogy a KÁT (kötelező átvételi támogatási) rendszer keretében a napelempark 25 éven keresztül államilag garantált, az átviteli rendszerirányító MAVIR által fizetett betáplálási tarifát kap. Néhány napja pedig kínai források arról számoltak be, hogy hálózatba kötötték az inárcsi naperőmű-projektet, melyet „Victor-project” néven emlegetnek. Az elnevezést Tompos Márton momentumos képviselő szúrta ki, aki erről szóló Facebook-bejegyzésében ezt írja: „Valami egészen hihetetlen módon a kínaiak nem rejtik véka alá, hogy kihez köthető az egész: »Victor projekt«-ként hivatkoznak rá a céges közleményekben és a kínai sajtóban is. Szerinted miért?” A momentumos politikus az MTI-nek is elküldte közleményként a közösségi oldalán megjelentetett információt; az állami hírügynökség azonban nem volt hajlandó az Orbán Viktor is érintő hír közzétételére, mert szerintük az sértheti mások jó hírnevét és becsületét – írta meg a media1.hu. A Shanghai Electric Power Co. vállalatnak egyébként nem az inárcsi az egyetlen magyarországi napelem-projektje: Tokaj térségében a kínai hátterű cég révén 40 milliárd forintos naperőmű fejlesztés zajlik, számolt be nyáron a projektről külföldi hírforrások nyomán a portfolio.hu. atlatszo |
Ezt olvassa mindenki: |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Home Impresszum Kapcsolat Facebook | 2018-2024 Minden jog fenntartva © |
Home Impresszum Kapcsolat Facebook |

"Orbán király birodalma" - Svájci újság címlapján a magyar miniszterelnök | |
Használtak lehettek az uniós pénzből osztogatott laptopok amiket gyerekek kaptak! | |
Ezzel Orbán zsebében vannak a választások: havi 180 ezer forintos albérlet-támogatást ad | |
Sztrájkolni kezdtek az ukrán és Fülöp-szigeteki vendégmunkások a magyar gyárban | |
Hivatalos jelentés: Még mindig Magyarország a legkorruptabb ország az EU-ban | |
Ilyen autó fog állni minden magyar udvarán - óriási dolgot lépett a magyarok kedvenc autómárkája | |
Átadták a másfél milliárd forintból felépült tornacsarnokot - A gyermek az első, egy családbarát országot építünk | |
Elhangzott az Európai Parlamentben - 30 milliárd eurót kapott Magyarország - amiből sokat elrakott az Orbán család | |
Óriási botrány: Titokban emelték, majd visszadátumozva tették közzé a miniszterek fizetését | |
A rendőrség posztolta az év képét - nem akárkikre csaptak le | |
Már a látszat sem fontos: mutatjuk mire használt fel egy 50 milliárdos állami részt Tiborcz István | |
Hivatalos: megindultak a nyomozások Magyar Péter kijelentései alapján - sokan kerülhetnek bajba | |
Tudta? Egy új rendelettel szép csendben eladhatja a kormány az Ön személyes egészségügyi adatait is a gyógyszergyáraknak | |
Schmidt Mária alapítványa 2,2 milliárd forint közpénzből újíthat fel két budai villát, amiket ajándékba kapott az államtól | |
Rólunk beszél a világ - az orosz vezetést lenyűgözte Orbán Viktor viselkedése | |
A lakosságcsere most van! - olyan információk jöttek a magyar egyetemistákról ami hátborzongatóak... | |
Valami történni fog: óriási szökések indultak Észak-Koreából, diplomaták, katonák és mindenki aki csak tud menekül... | |
Megjelent a rendelet: használhatják a kormánygépet a politikusok rokonai | |
Brutálisan bántalmazták Nagy Ferót a kommunista időszakban - megdöbbentő vallomás - „Reggel jöttek mindig” | |
Óriási botrány Orbán kormányülésén - nem akármit mondtak neki hangosbemondón | |
Ellenzéki politikus ment neki Varga Juditnak: nyíltan a szemembe hazudott | |
Jönnek a kemény büntetések: Pintér Sándor benyújtott egy törvényjavaslatot | |
Gyászol az ország: egy folyóban találták meg a fideszes alpolgármestert | |
Európa kifog akadni azon, hogy kinek a társaságában ücsörgött Szijjártó Péter | |
Óriási botrány: Unatkozó tinédzser hekkelte meg a DK-t - nem akármi jelent meg az oldalukon | |
Orbán megsértődött! - nem akármit törölt a közösségi oldaláról | |
Magyar Péter szerint a tüntetésük alatt magánrepülők várakoztak feltankolva a Budapest Airport terminálján | |
Újabb Novák Katalin baki: kegyelmet adott egy nőnek aki titkos iratokat fényképezett le a bíróságon | |
Nagytakarítás indult? -Orbán mélyen hallgat a családja volt cégeinek bedőléséről | |
Tarolt a Petőfi-film - Ördög Nóra ott érezte magát a 48-as forradalmi tömegben | |
Nem akármit vett Schadl a végrehajtóktól beszedett pénzből - elképesztő rongyrázás | |
Nemzetközi botrány: Kocsis Máté nácizott egyet a kollégájának... | |
Hozzátartozókra is kiterjesztik a honvédségi védelmet! - sógorok, vők és menyek, apósok és anyósok is akár.... | |
Óriási bukás: Kiderült mekkora veszteséget termelt Orbán Ráhel Bababoltja - sokkoló számok | |
Itt a legújabb magyar beruházás: 3 db lift 1 milliárdból!!! | |
Sokszorosára emelik a roma származású, rendőrnek készülő középiskolások ösztöndíjait | |
Már világviszonylatban is kőgazdag az Orbán család - karnyújtásnyira van a százmilliárdos vagyon | |
Na most derülnek ki a dolgok: több mint száz millióba kerülhetett Novák Katalin és Balog Zoltán közös ausztráliai útja... | |
Reflektorfénybe került Rogán Antal bizalmasa: offshore cégeken keresztül zajlottak milliárdos összértékű tranzakciók | |
Kifakadt a bírónő Schadl tárgyalásán: „Fél év múlva is itt fogunk ülni” | |
Orbán apukája egymilliárd, a veje kétmilliárd forintot vett ki osztalékként cégeiből | |
Deutsch Tamás döbbenetes beszéde: Hátszélben is, már kilométerekről megérezzük a szagát | |
Jövőkép: elárultak a fiatalok szerintük kivezeti-e Orbán az országot az EU-ból | |
Óriási dolgot jelentett be Szijjártó: Magyarország fogja diktálni egy technológiai világforradalom tempóját | |
Nem akármit avatott fel Semjén Zsolt - tömegesen fognak hazajönni a magyar fiatalok külföldről ha ezt meglátják | |
Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó szálló kapott felújítására 1,3 milliárd közpénzt | |
Várkonyi elárulta, nem adja egy bizonyos szint alá, ezt keresi igazán a férfiakban | |
Megszólalt Völner Pál: „Felháborít, hogy a családtagjaim fizetését is zárolták!” | |
Kiderült mit mondott az a bizonyos rendőr Schadlnak - komédia a tárgyaláson, óriási bajban Völner? | |
|
Home Impresszum Kapcsolat Facebook |
2018-2024 Minden jog fenntartva © |