Home Impresszum Kapcsolat Facebook | Budapest, Magyarország |
|
Botrány: Kipakolt Tóth Gabi undorító viselkedéséről egy újságíró (+videó) |
Ki is akarta rúgatni Kessel Krisztinát.
Kétszer is interjúzott Tóth Gabival, a hirtelenfideszes énekesnővel Kessel Krisztina újságíró, aki most a TikTok-oldalán számolt be az énekesnővel kapcsolatos “élményeiről”. Mint Kessel elmondta, az első interjú alkalmával rákérdezett Tóthnál arra, amivel akkoriban az énekesnő körbehaknizta a médiát, jelesül, hogy állítólag nem lehet gyereke. Tóth Gabi mesélt is a témáról, majd 5 perc múlva hirtelen közölte, hogy az interjút törölni kell, nem járul hozzá a közléséhez, az újságírót pedig ki fogja rúgatni a munkahelyéről. Második alkalommal a Story gálán interjúzott volna az újságíró Tóth Gabival, aki, amikor találkoztak, kijelentette, hogy biztosan nem ad interjút Kessel Krisztinának, majd amikor az újságíró egy pillanatra nem figyelt, elvette és eldugta a táskáját, majd affektálva azt kérdezte tőle: “Hova lett a táskád, elvitte a kiscica?” Ezen kívül kijelenetette, hogy minden módon megpróbálja ellehetetleníteni, és kirúgatni az újságírót. Az eset után az újságíró úgy összegezte a tapasztalatait: “Tóth Gabi egy nagyon egyszerű, nárcisztikus nő”. A teljes sztorit megtalálod Kessel Krisztina videójában, akinek a TikTok-csatornájára >>ITT<< tudsz feliratkozni:
|
Ezt olvassa mindenki: |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Home Impresszum Kapcsolat Facebook | 2018-2024 Minden jog fenntartva © |
Home Impresszum Kapcsolat Facebook |

A roma ajánlások harmada érvénytelen: volt, aki a becenevét írta az ívre | |
Donáth Anna partnerségben reménykedik? „Hosszú távon együtt tudnánk működni Magyar Péterrel” | |
Nem vicc: Távirányítós kisautóval kampányolt Szentkirályi Alexandra, ezt látni kell | |
Ciki: A tulajdonos cégei bajba kerültek miután az elvált Mészáros Lőrinc lányától.... | |
Belső lázadás: Összefogtak a magyar politikusok Szijjártó Péter ellen a lemondását követelik | |
Magyarországra szökött a külföldi politikus akit korrupció miatt öt év börtönre ítéltek a hazájában | |
Ú de ciki: külföldi politikusok elhívták Deutsch Tamást a drogpolitikai helyzetről vitázni | |
Döntött a hatóság, jön a giga bírság: súlyos törvényi rendelkezéseket sértett meg a TV2 | |
Tiborcz eddigi legnagyobb üzlete: ezzel Orbán Viktor veje lehet a térség egyik legnagyobb üzletembere | |
Hivatalos: mától Kína garantálja hazánk biztonságát - Orbán védelmi megállapodást kötött velük | |
Hirtelen megszüntetik a céget amelyik luxusházat adott el Varga Mihálynak - de ez még nem minden | |
Már a látszat sem fontos: mutatjuk mire használt fel egy 50 milliárdos állami részt Tiborcz István | |
Érdekes külföldi hirdetésre bukkantak - nem akármilyen vendégmunkások fognak érkezni | |
Ismét bővül a hatvanpusztai Orbán birtok - érdekes nevek kerültek elő | |
Élő adásban hozták kellemetlen helyzetbe Szijjártót: „maguk egy vereséget próbálnak győzelemként eladni?” | |
Megnézték mi épült közel 110 millióból - nehéz megszólalni a képek láttán | |
Szomorú képek érkeztek: Hiába hirdettek ingyenes meccsnézést, kongott az ürességtől a Pancho Aréna | |
Bejelentés: Deutsch Tamás kapta Varga Judit helyét! - nem akármivel bízták meg | |
Mutatjuk a Novák Katalin körüli költéseket: Tizenhatmillió virágokra | |
Elkezdik a megemelt összegű támogatás utalását a külhoni magyar szülők számára | |
Óriási botrány: Az alsós tanítók oktathatnak felsősöket, az óvónőknek pedig elég a középfokú képzettség | |
Hivatalos: Jön az új adó, komoly összegekre teszik rá a kezüket | |
Ilyen nincs: a tanúként meghallgatott rendőrnek még kulcsa is volt Schadl lakásához - de ez nem minden | |
Nagyon kellemetlen helyzetbe hozta most a TV2 hírigazgatóját Magyar Péter | |
Jegybank botrány: előkerült egy luxusnyaraló aminek csak a textiljeire 200 millió is elmehet | |
Európa megtalálta Orbán Viktor gyengepontját? - megdöbbentő javaslattal álltak elő ellene | |
Rogán, offshore, milliárdok – egy rejtélyes üzlet került elő | |
Robbant a hír: Völner Pál Varga Judit és Bayer Zsolt sms-eit is bevitte a bíróságra | |
Kitört a botrány: a gazdáktól elvett földeket 17-szeres áron adják tovább a kínai autógyárnak | |
Mészáros cége felújította, átadta, majd két nap után olyan történt ami csak vicclapokban jelenhetne meg..... | |
Menczer Tamás: Magyar Péter ritmusosabban hazudik, mint Gyurcsány Ferenc | |
Kocsis Máté: Ha gondolják, visszavonom, hogy Magyar Péter Varga Judit miatt kapott állami állásokat | |
Vége: Nem tapasztaltak arra utaló jelet, hogy manipulálták volna a bizonyítékokat az ügyészségen | |
Tarol Hajdú Péter: „Most jobban keresek, mint amikor vezérigazgató voltam” | |
Kövér László magabiztos: váratlanul megszólalt Magyar Péterről is, egyáltalán nem tartja ellenfélnek | |
Bochkor Gábor nem bírta ki, megható SMS-t küldött Várkonyi Andreának | |
Kúltursokk: állítólag fekáliával kenték össze a mosdót a vendégmunkások az iváncsai akkumulátorgyárban | |
Megbolondult az ország: árverésen kelt el az Orbán Viktor és Semjén Zsolt által elfogyasztott csoki papírja | |
Hivatalos: Magyarország lett az EU legszegényebb tagállama, elképesztő jelentés | |
Megindult az átrendeződés - Orbán testvérére figyel az egész magyar sajtó | |
Magyar Péter keményen beolvasott az újságíróknak, akik jelen voltak a kormányinfón | |
40 darab vaságyas jurta 4,4 milliárdért - Mészáros Lőrinc gyerekeinek közös cége nyerte a felújítást | |
Dopeman: Orbán a legjobb barátom | |
Miért cikkezz a kínai sajtó 320 milliárd Ft magyar közpénzről? - itthon ezt nem mondták.. | |
Elindult a lavina: Jogerős ítélet kötelezi Gulyás Gergelyéket... | |
Lépett akitől még Orbán is fél: Nemzetközi bűnhálózatot tártak fel Magyarországon | |
"Orbán király birodalma" - Svájci újság címlapján a magyar miniszterelnök | |
Használtak lehettek az uniós pénzből osztogatott laptopok amiket gyerekek kaptak! | |
Ezzel Orbán zsebében vannak a választások: havi 180 ezer forintos albérlet-támogatást ad | |
|
Home Impresszum Kapcsolat Facebook |
2018-2024 Minden jog fenntartva © |