Home Impresszum Kapcsolat Facebook | Budapest, Magyarország |
|
Megdöbbentő kép jelent meg Varga Judit házánál - Óriási botrány |
Jockey és Samantha várja most az érkezőket Varga Judit balatonhenyei házának kapujában
„Játszunk el a gondolattal rákaykálmánosan, hogy mi lett volna, ha egy kritikus pillanatban Samantha és Jockey vesz egy mély levegőt, összefognak és együtt borítják fel szarvödröt” – morfondíroz a Facebook oldalán Balatonhenyéről az Újratervezés nevű csoport, ami Keresztény Zoltánhoz köthető. Ő az, aki különféle akciókkal hívta fel magára és a rendszer visszásságaira a figyelmet az utóbbi hónapokban. Mindjárt felsorolunk néhányat, de előbb nézzük, hogy néz ki most Varga Judit balatonhenyei háza (cikkünk főképe) Ez az a ház, amely CSOK segítségével újult meg, a válás után a legfrissebb (és talán utolsó) vagyonnyilatkozat szerint Varga Judit 1/1 tulajdonában van. Korábba ügy volt, hogy kormány otthonteremtési támogatása csak olyan házra igényelhető, ahol az ember életvitelszerűen tervez lakni, tehát nyaralókra, egyebekre nem. A balatonhenyei házat ennek megfelelően nem nyaralóként, hanem családi házként jegyzi Varga vagyonnyilatkozata, de az először Brüsszelben, majd Budapesten dolgozó házaspár nem lakott a Balaton-felvidéki faluban - pedig a Diákhitel Központ korábbi vezetője még polgármesterként is indult volna. Amikor ez kiderült, az igazságügyi miniszter ígéretet tett, hogy ha kell, kamatostul fizeti vissza a támogatást. Ezt végül a váláskor meg is tette. Most pedig új, korábban nehezen elképzelhető fordulatot vett a Varga-Magyar exházaspár története. Erre reflektál Keresztényék akciója. „Együtt milyen erősek lennének? Egymás ellen szétroncsolják a másikat. Valószínüleg mostanra forradalomközeli állapotban lennénk (a rendszer logikáját tekintve inkább polgárháborúban), de annak is több értelme lenne, mint két, valaha egymást szerető ember nívótlan sárdobálásának” – írják arra utalva, hogy akár együtt is kiállhattak volna a nyilvánosság elé azokkal az információkkal, amik a birtokukban vannak. A Dallas-párhuzamot más is emlegette a napokban történetük kapcsán: A posztot változtatás nélkül közöljük: Abszurd, szórakoztató, reménykeltő, bizarr, nevetséges, komolytalan, vicces, szánalmas, méltatlan, reménytelen, példátlan, idegesítő, fárasztó, mesterkélt, kreált, bulvárfos, elképesztő, döbbenetes, szintenaluli. Mindenki döntse el, melyik jelző neki a legszimpatikusabb arra a folyamatra, amit 2024 márciusának végén közéletnek (politikának) nevezünk. Ugyanakkor játsszunk el a gondolattal rákaykálmánosan, hogy mi lett volna, ha egy kritikus pillanatban Samantha és Jockey vesz egy mély levegőt, összefognak és együtt borítják fel szarvödröt. A magyar verzióban régebben egész jól ment az együttműködés, mikor az állam pénzén budapesti ingatlanhalmozások vagy csok-ból, jogtalanul felépített medencés nyaralók voltak a tétek. Együtt milyen erősek lennének? Egymás ellen szétroncsolják a másikat. Valószínüleg mostanra forradalomközeli állapotban lennénk (a rendszer logikáját tekintve inkább polgárháborúban), de annak is több értelme lenne, mint két, valaha egymást szerető ember nívótlan sárdobálásának. |
Ezt olvassa mindenki: |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Home Impresszum Kapcsolat Facebook | 2018-2024 Minden jog fenntartva © |
Home Impresszum Kapcsolat Facebook |

Nagy Feró beszállt a kampányba: „nem kilépni kell az unióból, hanem elfoglalni Brüsszelt” | |
Itt a kép: Orbán Ráhel 13 milliós órát és egymilliós szoknyát villantott Dubajban Hadházy szerint | |
Lázár János az RTL-nek: Magyarország iránt nagy az érdeklődés a világban titkosszolgálati értelemben is | |
Előszőr győzték le Orbánt - nem akárhol vonták vissza az akkumulátorgyár-építés tervét | |
Több mint tizenkét milliárd forint állami támogatást költött szállodákra a katolikus egyház | |
Ilyen nincs: a tanúként meghallgatott rendőrnek még kulcsa is volt Schadl lakásához - de ez nem minden | |
40 darab vaságyas jurta 4,4 milliárdért - Mészáros Lőrinc gyerekeinek közös cége nyerte a felújítást | |
Na neee: Újabb furcsa „lombkoronasétány” nőtt ki a földből + megdöbbentő képek | |
Orbán és a kínaiak: Szőrén-szálán eltűnt a 14 milliárd forintnyi közpénzzel kitömött Alapítvány - Bejelentett székhelyük teljesen üres... | |
Nyilvánosságra került Novák Katalin záró vagyonnyilatkozata - több tíz millió forint van a bankszámláján... | |
Törvényt módosít Orbán: elrejtik a gazdagodást egyetlen tolvonással | |
Ellehetetlenítették a riválist, felpörgött Orbán unokaöccsének a biznisze | |
Napelemes pazar birodalom: Elkészült Orbánék hatvanpusztai luxusbirtoka, képek a cikkben | |
Megsértődött Szentkirályi Alexandra? nyilvánosan átnéztek rajta, figyelembe se vették | |
Már a látszat sem fontos: mutatjuk mire használt fel egy 50 milliárdos állami részt Tiborcz István | |
Döbbenet: Szijjártó többmilliárdos ajándékot vitt Magyarország nevében Nicaraguába | |
Bravúr: most írják ki a közbeszerzést, de három hónapja kész van amire kiírták... | |
Hadházy egyetlen képe miatt rögtön elálltak a projekttől és a támogatási összeget pedig visszakövetelik - több száz milliós uniós támogatás | |
A roma ajánlások harmada érvénytelen: volt, aki a becenevét írta az ívre | |
Donáth Anna partnerségben reménykedik? „Hosszú távon együtt tudnánk működni Magyar Péterrel” | |
Nem vicc: Távirányítós kisautóval kampányolt Szentkirályi Alexandra, ezt látni kell | |
Ciki: A tulajdonos cégei bajba kerültek miután az elvált Mészáros Lőrinc lányától.... | |
Belső lázadás: Összefogtak a magyar politikusok Szijjártó Péter ellen a lemondását követelik | |
Magyarországra szökött a külföldi politikus akit korrupció miatt öt év börtönre ítéltek a hazájában | |
Ú de ciki: külföldi politikusok elhívták Deutsch Tamást a drogpolitikai helyzetről vitázni | |
Döntött a hatóság, jön a giga bírság: súlyos törvényi rendelkezéseket sértett meg a TV2 | |
Tiborcz eddigi legnagyobb üzlete: ezzel Orbán Viktor veje lehet a térség egyik legnagyobb üzletembere | |
Hivatalos: mától Kína garantálja hazánk biztonságát - Orbán védelmi megállapodást kötött velük | |
Hirtelen megszüntetik a céget amelyik luxusházat adott el Varga Mihálynak - de ez még nem minden | |
Már a látszat sem fontos: mutatjuk mire használt fel egy 50 milliárdos állami részt Tiborcz István | |
Érdekes külföldi hirdetésre bukkantak - nem akármilyen vendégmunkások fognak érkezni | |
Ismét bővül a hatvanpusztai Orbán birtok - érdekes nevek kerültek elő | |
Élő adásban hozták kellemetlen helyzetbe Szijjártót: „maguk egy vereséget próbálnak győzelemként eladni?” | |
Megnézték mi épült közel 110 millióból - nehéz megszólalni a képek láttán | |
Szomorú képek érkeztek: Hiába hirdettek ingyenes meccsnézést, kongott az ürességtől a Pancho Aréna | |
Bejelentés: Deutsch Tamás kapta Varga Judit helyét! - nem akármivel bízták meg | |
Mutatjuk a Novák Katalin körüli költéseket: Tizenhatmillió virágokra | |
Elkezdik a megemelt összegű támogatás utalását a külhoni magyar szülők számára | |
Óriási botrány: Az alsós tanítók oktathatnak felsősöket, az óvónőknek pedig elég a középfokú képzettség | |
Hivatalos: Jön az új adó, komoly összegekre teszik rá a kezüket | |
Ilyen nincs: a tanúként meghallgatott rendőrnek még kulcsa is volt Schadl lakásához - de ez nem minden | |
Nagyon kellemetlen helyzetbe hozta most a TV2 hírigazgatóját Magyar Péter | |
Jegybank botrány: előkerült egy luxusnyaraló aminek csak a textiljeire 200 millió is elmehet | |
Európa megtalálta Orbán Viktor gyengepontját? - megdöbbentő javaslattal álltak elő ellene | |
Rogán, offshore, milliárdok – egy rejtélyes üzlet került elő | |
Robbant a hír: Völner Pál Varga Judit és Bayer Zsolt sms-eit is bevitte a bíróságra | |
Kitört a botrány: a gazdáktól elvett földeket 17-szeres áron adják tovább a kínai autógyárnak | |
Mészáros cége felújította, átadta, majd két nap után olyan történt ami csak vicclapokban jelenhetne meg..... | |
Menczer Tamás: Magyar Péter ritmusosabban hazudik, mint Gyurcsány Ferenc | |
|
Home Impresszum Kapcsolat Facebook |
2018-2024 Minden jog fenntartva © |