Home Impresszum Kapcsolat Facebook | Budapest, Magyarország |
|
Orbánt alázó óriás felirat jelent meg Svédországban - Európa elhatárolódik tőlünk |
Keresztény Zoltán aktivista egy fontos üzenettel szól a svédekhez. Stockholmból, a svéd parlament előtt állva, közösségi oldalán jelentkezett be, egy molinóval a kezében, melyen az olvasható: „Orbán Viktor miniszterelnök elvtárs nem egyenlő Magyarországgal”. Az aktivista hangsúlyozza, hogy fontos, hogy a svédek is megértsék, hogy a magyar emberek nem azonosak azokkal, akik Putyin érdekeit szolgálják, és akik már-már pedofil ügyekbe is keveredtek, miközben álkeresztény és álnemzeti kormányként működnek. Ezek az emberek folyamatosan akadályozzák Svédország NATO-csatlakozását, ami veszélyezteti a magyarok biztonságát is. Keresztény azt üzeni a svédeknek, hogy a magyar emberek tudják, hogy egy erős NATO erősebbé teszi őket, és ez Magyarország nemzeti érdeke. Ugyanakkor egy gyengébb NATO csak Putyin, az ex-KGB ügynök, érdekeit szolgálja, aki Európa szétdarabolására törekszik. Keresztény elvtársában, Orbán Viktorban találta meg szövetségesét ebben a küzdelemben. Az ellenzéki aktivista már korábban is több akcióval hívta fel magára a figyelmet. Például cupákkal és szovjet zászlóval vonult a Miniszterelnökség elé, vagy amikor gyermekkoporsót vitt Orbán felcsúti házához, azon üzenettel, hogy „el lehet temetni a magyar fiatalság jövőjét”. potkep20240214c01 |
Ezt olvassa mindenki: |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Home Impresszum Kapcsolat Facebook | 2018-2024 Minden jog fenntartva © |
Home Impresszum Kapcsolat Facebook |

Soha nem látott részletek a legújabb Orbán Ráhel interjúban: a feltétel nélküli adományozás pici korától az élete része... | |
Mészáros Lőrinc cége kapta a 34 milliárdos álom megbízást - nem volt nagy verseny | |
Elárulta Nagy Feró ki az akit rendőrökkel vitetne el - „kimegy két rendőr, és elviszi őket, befejeztük!” | |
Megjelent a Karmelitában az egyik legnagyobb kínai vezető - ami most jön olyan még nem volt Európában | |
Valami elindult: őrizetbe vette a rendőrség egy magyar óvoda pedagógiai asszisztensét | |
Érdekes: Kiszúrta a sajtó Tiborcz bizniszét Lázár gyorsan meg is szüntetné a felületet ahol az adatok vannak | |
Ilyen még nem volt: Egy riporterrel akadt vitája élőben Deutsch Tamásnak | |
Szentkirályi Alexandra bekeményített: az orbánozás abbahagyását javaslom neked!!! | |
Hirtelen megszüntetik a céget amelyik luxusházat adott el Varga Mihálynak - de ez még nem minden | |
Egy 950 millió forintos keretszerződés, székhelyként egy postafiókot adtak meg... itt kell élned, hogy elhidd.... | |
325 millió forintot kapott a Mészáros Lőrinc tulajdonsában lévő külföldi fociakadémia | |
Várkonyi Andreának szempont volt a vagyon, de nem ennyire | |
Menczer Tamás keményen elmondta szerinte hova való Magyar Péter | |
Robbant a hír: Rogán Antalról vallott a bíróságon a Schadl–Völner-ügy vádlottja | |
Lépett akitől még Orbán is fél: Nemzetközi bűnhálózatot tártak fel Magyarországon | |
Milliárdokért vásárolt gigantikus hotelt a magyar állam Erdélyben a nyilvánosság teljes kizárásával | |
Óriási botrány: nem akárkit akar kirúgatni Deutsch Tamás - előkerült egy levél | |
Elindult a lavina: Jogerős ítélet kötelezi Gulyás Gergelyéket... | |
Hivatalos: Megduplázták a határon túli fociakadémiák támogatását | |
Egy nappal a pályázat kezdete előtt alapította cégét egy volt focista, nyert is rögvest 8 milliárdot | |
Már Szlovákia is rajtunk nevet - az eddigi legdurvább Orbán gúnykép jelent meg... | |
1,8 milliárd közpénzt költöttek a szigetszentmiklósi szellemstadionra. Gaz benőtte, felelős nincs | |
Nagy Feró beszállt a kampányba: „nem kilépni kell az unióból, hanem elfoglalni Brüsszelt” | |
Itt a kép: Orbán Ráhel 13 milliós órát és egymilliós szoknyát villantott Dubajban Hadházy szerint | |
Lázár János az RTL-nek: Magyarország iránt nagy az érdeklődés a világban titkosszolgálati értelemben is | |
Előszőr győzték le Orbánt - nem akárhol vonták vissza az akkumulátorgyár-építés tervét | |
Több mint tizenkét milliárd forint állami támogatást költött szállodákra a katolikus egyház | |
Ilyen nincs: a tanúként meghallgatott rendőrnek még kulcsa is volt Schadl lakásához - de ez nem minden | |
40 darab vaságyas jurta 4,4 milliárdért - Mészáros Lőrinc gyerekeinek közös cége nyerte a felújítást | |
Na neee: Újabb furcsa „lombkoronasétány” nőtt ki a földből + megdöbbentő képek | |
Orbán és a kínaiak: Szőrén-szálán eltűnt a 14 milliárd forintnyi közpénzzel kitömött Alapítvány - Bejelentett székhelyük teljesen üres... | |
Nyilvánosságra került Novák Katalin záró vagyonnyilatkozata - több tíz millió forint van a bankszámláján... | |
Törvényt módosít Orbán: elrejtik a gazdagodást egyetlen tolvonással | |
Ellehetetlenítették a riválist, felpörgött Orbán unokaöccsének a biznisze | |
Napelemes pazar birodalom: Elkészült Orbánék hatvanpusztai luxusbirtoka, képek a cikkben | |
Megsértődött Szentkirályi Alexandra? nyilvánosan átnéztek rajta, figyelembe se vették | |
Már a látszat sem fontos: mutatjuk mire használt fel egy 50 milliárdos állami részt Tiborcz István | |
Döbbenet: Szijjártó többmilliárdos ajándékot vitt Magyarország nevében Nicaraguába | |
Bravúr: most írják ki a közbeszerzést, de három hónapja kész van amire kiírták... | |
Hadházy egyetlen képe miatt rögtön elálltak a projekttől és a támogatási összeget pedig visszakövetelik - több száz milliós uniós támogatás | |
A roma ajánlások harmada érvénytelen: volt, aki a becenevét írta az ívre | |
Donáth Anna partnerségben reménykedik? „Hosszú távon együtt tudnánk működni Magyar Péterrel” | |
Nem vicc: Távirányítós kisautóval kampányolt Szentkirályi Alexandra, ezt látni kell | |
Ciki: A tulajdonos cégei bajba kerültek miután az elvált Mészáros Lőrinc lányától.... | |
Belső lázadás: Összefogtak a magyar politikusok Szijjártó Péter ellen a lemondását követelik | |
Magyarországra szökött a külföldi politikus akit korrupció miatt öt év börtönre ítéltek a hazájában | |
Ú de ciki: külföldi politikusok elhívták Deutsch Tamást a drogpolitikai helyzetről vitázni | |
Döntött a hatóság, jön a giga bírság: súlyos törvényi rendelkezéseket sértett meg a TV2 | |
Tiborcz eddigi legnagyobb üzlete: ezzel Orbán Viktor veje lehet a térség egyik legnagyobb üzletembere | |
|
Home Impresszum Kapcsolat Facebook |
2018-2024 Minden jog fenntartva © |