Home Impresszum Kapcsolat Facebook | Budapest, Magyarország |
|
Brutális támadásokra készül Deutsch Tamás |
Győzelemre készülnek a kormánypártok a június 9-i európai parlamenti választáson, és alázattal fordulnak az előttük álló feladatokhoz – mondta a Fidesz–KDNP európai parlamenti (EP) listavezetője, Deutsch Tamás a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában. Deutsch Tamás elmondta, hogy a Fidesz országos elnöksége „győztes csapatot” akart összeállítani az EP-választásra. „Már most látható, hogy az elmúlt időszak rendkívül durva politikai zsarolásai ellenére még soha annyi brutális erejű támadás nem érte Magyarországot és a magyar szuverenitást, mint amire az elkövetkező években számítani lehet” – hívta fel a figyelmet. Emiatt egy olyan EP-delegáció összeállítására volt szükség, amelyik valóra tudja váltani, hogy az ötödik EP-választásokon is a Fidesz és a KDNP csapata győz, és az azt követő ötéves ciklusban képes szembeszállni a támadásokkal, és megvédeni a magyar szuverenitást – mondta Deutsch Tamás. Hangsúlyozta, hogy azon két határon túli magyar nemzeti közösség esetében, akik nem európai uniós tagországban élnek, különös jelentősége van annak, hogy a Fidesz–KDNP listáján a vajdasági és a kárpátaljai magyarság képviselője is ott lehet az európai döntéshozatalnál. Különösen fontos ez most, amikor „lendületet kell adni a Nyugat-Balkán és azon belül is Szerbia uniós csatlakozásának” – tette hozzá. Deutsch Tamás arról is beszélt, hogy kedvező választási eredmény esetén van esély arra, hogy egy „nagy, akár egységes jobboldali, konzervatív, szuverenista frakció jöjjön létre az EP-ben”. Egy ilyen frakció gyökeresen átrendezheti az Európai Unió (EU) politikai térképét, így jó esély van a jobboldali megerősödésre, mely Magyarország számára is mozgástérbővítő – mondta. Ursula von der Leyen esetleges újraválasztásáról Deutsch Tamás úgy fogalmazott, szinte kizártnak látja az egyetértés lehetőségét a huszonhét állam és kormányfő között abban, hogy az Európai Bizottság jelenlegi elnökét egyhangúlag támogassák. Megszámlálhatatlanul sok vita Deutsch Tamás elmondta, hogy a jövő heti brüsszeli plenáris ülésen a mostani EP-ciklus „megszámlálhatatlanadik” magyar vitája várható, ahol „az európai baloldal, a magyar dollárbaloldal már megint Magyarországot veszi terítékre az Európai Parlamentben”. Hozzátette: a koreográfia ugyanaz, jól ismert hazugságokra, rágalmakra, mesterkélt ürügyekre építő megfogalmazások, melyekkel támadják Magyarországot és a magyar embereket. Az igazi ok Deutsch Tamás szerint világos, hiszen épp a jövő héten dönt az EP az EU új migrációs paktumáról, amely jogszabályegyüttes lényegében „zöld lámpát enged” az Európa felé áramló illegális bevándorlásnak. „Ezt a migrációpárti jogszabálytervezetet mi, magyarok soha nem támogattuk, hát ezért büntetnek minket megint egy újabb vitával” – összegzett. „Bármekkora is a támadás, bármilyen erős is a zsarolás, ami Brüsszelből minket ér, mi nem változtatunk az álláspontunkon” – szögezte le Deutsch Tamás a Vasárnapi újság című műsorban. Velük vág neki a Fidesz–KDNP az EP-választásoknak A Fidesz–KDNP a napokban tette közzé a 2024-es választásokra szóló európai parlamenti listáját. Több jelenlegi EP-képviselőnek sem jutott hely a névsorban. Az eredeti tervek szerint Varga Judit volt igazságügyi miniszter vezette volna a Fidesz–KDNP európai parlamenti listáját, de a politikus a kegyelmi ügy kirobbanása után – Novák Katalin köztársasági elnökkel párhuzamosan – bejelentette lemondását, és kivonulását a közéletből. Az ő helyére érkezett Deutsch Tamás. A Fidesz–KDNP 2024-es EP-képviselőjelöltjei: Deutsch Tamás, A kormánypárti EP-képviselők közül nem újrázik Bocskor Andrea, Deli Andor, Hidvéghi Balázs, Járóka Lívia, Trócsányi László, és a listán elfoglalt helye alapján valószínűleg Kósa Ádám, valamint Tóth Edina sem. |
Ezt olvassa mindenki: |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Home Impresszum Kapcsolat Facebook | 2018-2024 Minden jog fenntartva © |
Home Impresszum Kapcsolat Facebook |

Megjelent Magyar Péter kilenc pontja - egyetértesz velük? | |
Deutsch Tamás nem kímélte a Tisza Párt listáján szerelőket - durvul a kampány | |
Várkonyi Andrea: Egy fantasztikus házasságban élek, új dimenzióba kerültem | |
Tarol Tiborcz bankja - már minden ötödik számlát nála nyitnak | |
Megindultak a vagyon lefoglalások: Az Európai Ügyészség 22 tagállamban tarol, Magyarország nem tag még mindig | |
Kiderült: Kínai állami óriásbankok felé adósodott el Magyarország a Vodafone megvétele miatt | |
Robbant a hír: váratlanul megszólalt Magyar Péter párja | |
Megerősítették: 1,75 milliárd forintnyi magyar közpénz került a Szlovákiai Református Keresztyén Egyházhoz | |
Bajban a magyarok kedvenc autómárkája? Olajfogyasztás: 1,2 liter/1000 kilométer | |
Ilyen nincs!! - megdöbbentő dolog történt a Simonka ügy tárgyalásán! | |
Előkerült még egy kínos ügy Novák Katalin és Balog Zoltán közös múltjából - kitüntettek egy egyházközségi vezetőt pedig..... | |
Tarolt a legújabb közbeszerzésen Mészáros cége, de most lekérték a részleteket - roppant érdekes pontozási rendszert találtak | |
Az év botránya: Videón, ahogy zacskóban viszik a korrupciós pénzt egy nagy, uniós pénzek lenyúlására szakosodott hálózat tagjai | |
Elindult a pénzáramlás: Milliárdokat kap Mészáros Lőrinc a saját cégétől | |
Óriási kínai kábelgyár érkezik, támogatást is kap a magyar államtól - Szijjártó már meg is egyezett | |
Deutsch Tamás döbbenetes beszéde: Hátszélben is, már kilométerekről megérezzük a szagát | |
Hogyan tovább? - Meggondolta magát Erdogan és Orbán Viktor ellen fordult | |
Ízléstelen vagy vicces? - gúnykép jelent meg Várkonyi Andreával kapcsolatban, nézd meg és döntsd el Te! | |
Teljesen véletlenül derült ki mennyivel nőtt tavaly Pintér Sándor fizetése - szép összeggel emelkedett, így már elérte a...... | |
Óriási botrány: Az alsós tanítók oktathatnak felsősöket, az óvónőknek pedig elég a középfokú képzettség | |
Előszőr veszített az Orbán kormány a néppel szemben - nem merik megépíteni a akkufeldolgozó üzemet! | |
Katasztrófa filmbe illő videó: Beomlott a közel 2 milliárdból épített kerékpárút ráadásul átadás után alig több mint 1 évvel | |
Óriási botrány Orbán kormányülésén - nem akármit mondtak neki hangosbemondón | |
Egyre több magyar autóst húznak le: Figyelmeztetést adtak ki, csalók vadásznak a magyar autósokra | |
Jelentkezett egy harmadik település is amely díszpolgárának akarja Mészáros Lőrincet | |
Milliárdokért vásárolt gigantikus hotelt a magyar állam Erdélyben a nyilvánosság teljes kizárásával | |
Nagytakarítás indult? -Orbán mélyen hallgat a családja volt cégeinek bedőléséről | |
Közzétették a miniszterelnök vagyonnyilatkozatát: Orbán Viktor szegényebb lett nem is kevéssel egyetlen év alatt | |
Orbánt alázó óriás felirat jelent meg Svédországban - Európa elhatárolódik tőlünk | |
Megdöbbentő számok: közel 200 ezer külföldi is szavazhat az önkormányzati választáson | |
Megdöbbentő dolgot mondott Győzike Mészárosról és Várkonyiról: nagyon szeretem az egész családot | |
Döbbenetes dolgot jelentett be Magyar Péter: tarol a pártjával | |
Elkezdik a megemelt összegű támogatás utalását a külhoni magyar szülők számára | |
Már a rendőrség is reagált az Orbán Ráhel botrányra - megdöbbentő részletek | |
Több mint tizenkét milliárd forint állami támogatást költött szállodákra a katolikus egyház | |
A rendőrség máris ejtette Deutsch Tamás testvérének ügyét - még a szerződés aláíróit se hallgatták ki tanúként.... | |
Feltornyozott malacdarabok mögött szürcsöl kávét Németh Szilárd - ja és a sapkája se kutya... | |
Megjött a kép: valóban Szentkirályi Alexandra adta át a kitüntetést a bicskei gyermekotthon vezetőjének, most megszólalt az ügyben | |
Tovább nőttek a magyarországi focistafizetések - mutatjuk hány millió forint az átlagfizetés | |
Magyar Péter kemény dolgokat mondott Orbán feleségéről: Olyanokat láttam, hogy konkrét minisztereket vagy képviselőket.. | |
SPAR-balhé: megszólaltak Tiborczék, reagáltak a vádakra | |
Jönnek a nemzeti patikák: A Nemzeti Dohányboltok után Rogán Antal megcsinálja | |
Közel 6 milliárd forintos EU-s támogatásra bukkantak, a polgármester felesége az ügyvezető, korában pedig a családi lakcímén volt a székhely is... | |
Érdekes tender részletei kerültek ki - tapsoló közönséget keres a közmédia! | |
Nagy baj történt, Hajdú Péter többmilliós kárt okozott | |
Nem vicc! - előkerült egy kínai szobor Szijjártó Péterről | |
Irgalmatlan vagyonátmentésbe kezdett Matolcsy fia és annak üzleti köre, volt jegybanki ingatlanok is érintettek | |
Módosultak a rendszerhasználati díjak - sokan megfognak lepődni | |
Összefognak Magyar Péter ellen? - az ellenzék kiugrott maffiózónak nevezte nyilvánosan | |
|
Home Impresszum Kapcsolat Facebook |
2018-2024 Minden jog fenntartva © |