Home Impresszum Kapcsolat Facebook | Budapest, Magyarország |
|
Menczer Tamás: a családtámogatási rendszerünk világszinten is egyedülálló |
Nem a munkanélküliséget szeretnénk finanszírozni, hanem a munkahelyek megtartását A válságok időszakában a magyar kormány előtt két út állt: mi úgy döntöttünk, hogy nem a munkanélküliséget, hanem a munkahelyek megtartását, sőt a válságok és nehézségek ellenére, ha mód és lehetőség van rá, új munkahelyek létrehozását szeretnénk finanszírozni - jelentette ki Menczer Tamás, a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója, Pest vármegye 2. számú választókerületének országgyűlési képviselője a Kemenes Cukrász Manufaktúra Kft. kapacitásbővítő beruházásának csütörtöki bejelentésén. Hozzátette: ezt tették a Covid alatt is, és most ebben a háborús szankciós időszakban is. Menczer Tamás kijelentette: a kormány, a kormánypártok és a magyar emberek és vállalkozók összefogásának eredménye az, hogy ma Magyarországon egymillióval többen dolgoznak, mint 2010-ben és a munkahelyeket meg tudtuk tartani a Covid alatt is és a jelenlegi nehéz helyzetben is. Felidézte, hogy a Kemenes Cukrász Manufaktúra Kft. is megőrizte a munkahelyeket a koronavírus-járvány alatt is, senkit nem bocsátottak el, különös odafigyeléssel viszonyultak a munkatársaikhoz, és mindenkinek biztosították a munkahely megőrzésének lehetőségét. "Mindennek a munkának az eredménye az, hogy Magyarország minden válságból erősebben tudott kijönni, mint ahogyan belement" - hangsúlyozta Menczer Tamás. Az egymillió munkahely mellett a családtámogatási rendszerünk világszinten is egyedülálló, a 13. havi nyugdíjat visszaadtuk az időseknek és meg is őriztük, a fiatalok adómentességet kaptak - tette hozzá. "Ennek az alapja, közös eredményeinknek az alapja, és ezen eredmények megőrzésének az alapja a beruházás és a beruházásra épülő gazdaságpolitika. Itt pedig a magyar beruházói közösségnek, mint láthatjuk, kiemelt szerepe van" - mondta Menczer Tamás. Kiemelte: az a tény, hogy a jelenlegi válságos időszakban évről évre beruházási rekordot tudunk dönteni és ezekben a rekordokban a magyar beruházói közösség, tehát a magyar vállalkozások komoly szerepet vállalnak, azt mutatja, hogy Magyarország a nehézségek ellenére is erős, a magyar gazdaság erős. A Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója elmondta, hogy a Pátyon csaknem 1,8 milliárd forintból, 620 millió forintos kormányzati támogatással megvalósuló beruházás 15 új munkahelyet teremt és a villamosenergia-szükséglet egy részét napelemmel biztosítja a vállalkozás. "Amikor képviselő, sőt még korábban képviselőjelölt lehettem, akkor azt mondtam, úgy gondoltam, és a mai napig úgy gondolom, hogy igazából nekem egy feladatom van: meghallgatni azt, hogy a választókörzetemben élők mit gondolnak, hogyan szeretnék az életüket berendezni, és ezt kell segíteni" - mondta Menczer Tamás. Hozzátette: erről a beruházásról már évekkel ezelőtt elkezdtek egymással beszélgetni. Menczer Tamás köszönetet mondott a cég tulajdonosainak, hogy 13 év alatt egy kicsi családi vállalkozásból példaértékű és kitartó munkával egy olyan vállalkozásig jutottak, amely a legkorszerűbb berendezésekkel felszerelt és 300-400 üzletet szolgálnak ki. Hozzátette: van olyan terv is, hogy a határon túlra is szállítsanak. Kemenes Barta Edit, a manufaktúra ügyvezető igazgatója elmondta: a cég 2011-ben 60 négyzetméteren, öt fővel kezdte meg működését. 2015-re immár 35 fővel, 550 területre bővültek, és még abban az évben megnyitották az első cukrászdájukat Biatorbágyon. A cukrászüzem jelenleg több mint 300 partnerrel rendelkezik és havonta körülbelül 3500 megrendelést teljesít, melyeket saját szállítóeszközeikkel juttatnak el partnereinkhez. Mára a termelőegység mellett franchise rendszerben 9 cukrászdát is működtetnek. Filozófiájuk a kezdetektől fogva az, hogy természetes alapanyagokból, házias receptek alapján, hozzáadott tartósítószer nélkül készüljenek a termékeik. Ehhez most is és a jövőben is ragaszkodni fognak - tette hozzá. |
Ezt olvassa mindenki: |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Home Impresszum Kapcsolat Facebook | 2018-2024 Minden jog fenntartva © |
Home Impresszum Kapcsolat Facebook |

Most derülnek ki a dolgok: Novák Katalinnak több milliós moziszobája volt de ez még nem minden..... | |
Nem akármi tűnt fel egy Orbán háza melletti buszmegállóban - ha ezt Mészáros és Várkonyi meglátja... | |
Eldurvultak a dolgok: kemény csatába kezdett nyílvánosan Menczer Tamás és Magyar Péter | |
Kiderült Fideszes körökben kit sejtenek a Novák bukását hozó kegyelmi döntés mögött - döbbenet | |
Trükkös magyarok - kiderült hogyan spórolnak akár 100 Ft-ot is literenként az üzemanyagon | |
Lopott Pénzek Birtoka – így jelenik meg a térképen az Orbán birtok | |
Mi történt? Lázár János egészen furcsa dolgokat művelt Novák Katalin lemondása után - döbbenet | |
Kitört a népharag - elveszik a nyaralók kedvenc szabadstrandját, alapítványhoz kerül egy másfél kilométeres vízpart | |
Sztrájkolni kezdtek az ukrán és Fülöp-szigeteki vendégmunkások a magyar gyárban | |
Kiderült mit mondott az a bizonyos rendőr Schadlnak - komédia a tárgyaláson, óriási bajban Völner? | |
Megdöbbentő dolgok jelentek meg a Fidesz-irodákon - erre már külföld is felfigyel | |
Megjelent Magyar Péter kilenc pontja - egyetértesz velük? | |
Deutsch Tamás nem kímélte a Tisza Párt listáján szerelőket - durvul a kampány | |
Várkonyi Andrea: Egy fantasztikus házasságban élek, új dimenzióba kerültem | |
Tarol Tiborcz bankja - már minden ötödik számlát nála nyitnak | |
Megindultak a vagyon lefoglalások: Az Európai Ügyészség 22 tagállamban tarol, Magyarország nem tag még mindig | |
Kiderült: Kínai állami óriásbankok felé adósodott el Magyarország a Vodafone megvétele miatt | |
Robbant a hír: váratlanul megszólalt Magyar Péter párja | |
Megerősítették: 1,75 milliárd forintnyi magyar közpénz került a Szlovákiai Református Keresztyén Egyházhoz | |
Bajban a magyarok kedvenc autómárkája? Olajfogyasztás: 1,2 liter/1000 kilométer | |
Ilyen nincs!! - megdöbbentő dolog történt a Simonka ügy tárgyalásán! | |
Előkerült még egy kínos ügy Novák Katalin és Balog Zoltán közös múltjából - kitüntettek egy egyházközségi vezetőt pedig..... | |
Tarolt a legújabb közbeszerzésen Mészáros cége, de most lekérték a részleteket - roppant érdekes pontozási rendszert találtak | |
Az év botránya: Videón, ahogy zacskóban viszik a korrupciós pénzt egy nagy, uniós pénzek lenyúlására szakosodott hálózat tagjai | |
Elindult a pénzáramlás: Milliárdokat kap Mészáros Lőrinc a saját cégétől | |
Óriási kínai kábelgyár érkezik, támogatást is kap a magyar államtól - Szijjártó már meg is egyezett | |
Deutsch Tamás döbbenetes beszéde: Hátszélben is, már kilométerekről megérezzük a szagát | |
Hogyan tovább? - Meggondolta magát Erdogan és Orbán Viktor ellen fordult | |
Ízléstelen vagy vicces? - gúnykép jelent meg Várkonyi Andreával kapcsolatban, nézd meg és döntsd el Te! | |
Teljesen véletlenül derült ki mennyivel nőtt tavaly Pintér Sándor fizetése - szép összeggel emelkedett, így már elérte a...... | |
Óriási botrány: Az alsós tanítók oktathatnak felsősöket, az óvónőknek pedig elég a középfokú képzettség | |
Előszőr veszített az Orbán kormány a néppel szemben - nem merik megépíteni a akkufeldolgozó üzemet! | |
Katasztrófa filmbe illő videó: Beomlott a közel 2 milliárdból épített kerékpárút ráadásul átadás után alig több mint 1 évvel | |
Óriási botrány Orbán kormányülésén - nem akármit mondtak neki hangosbemondón | |
Egyre több magyar autóst húznak le: Figyelmeztetést adtak ki, csalók vadásznak a magyar autósokra | |
Jelentkezett egy harmadik település is amely díszpolgárának akarja Mészáros Lőrincet | |
Milliárdokért vásárolt gigantikus hotelt a magyar állam Erdélyben a nyilvánosság teljes kizárásával | |
Nagytakarítás indult? -Orbán mélyen hallgat a családja volt cégeinek bedőléséről | |
Közzétették a miniszterelnök vagyonnyilatkozatát: Orbán Viktor szegényebb lett nem is kevéssel egyetlen év alatt | |
Orbánt alázó óriás felirat jelent meg Svédországban - Európa elhatárolódik tőlünk | |
Megdöbbentő számok: közel 200 ezer külföldi is szavazhat az önkormányzati választáson | |
Megdöbbentő dolgot mondott Győzike Mészárosról és Várkonyiról: nagyon szeretem az egész családot | |
Döbbenetes dolgot jelentett be Magyar Péter: tarol a pártjával | |
Elkezdik a megemelt összegű támogatás utalását a külhoni magyar szülők számára | |
Már a rendőrség is reagált az Orbán Ráhel botrányra - megdöbbentő részletek | |
Több mint tizenkét milliárd forint állami támogatást költött szállodákra a katolikus egyház | |
A rendőrség máris ejtette Deutsch Tamás testvérének ügyét - még a szerződés aláíróit se hallgatták ki tanúként.... | |
Feltornyozott malacdarabok mögött szürcsöl kávét Németh Szilárd - ja és a sapkája se kutya... | |
Megjött a kép: valóban Szentkirályi Alexandra adta át a kitüntetést a bicskei gyermekotthon vezetőjének, most megszólalt az ügyben | |
|
Home Impresszum Kapcsolat Facebook |
2018-2024 Minden jog fenntartva © |