Home Impresszum Kapcsolat Facebook | Budapest, Magyarország |
|
Ajjaj: Kósa Lajos anyja több milliárdos ajándékot kapott volna a csengeri örökösnőtől? - Előkerült egy újabb dokumentum |
Azon a közjegyzői okiraton kívül, amivel a csengeri örökösnőként ismertté vált Pólus Mária (korábban Sz. Gáborné Matkó Mária) 800 millió forintnak megfelelő összeget ajándékozott volna Kósa Lajos anyjának, most a Partizán birtokába jutott egy másik irat is, ami szerint a Fidesz alelnökének édesanyja további 25 millió eurót (~10 milliárd forintot) kapott volna az állítólagos örökségből.
A csatorna a botrány 2018-as kirobbanása óta először tudott beszélni a nővel, aki még 2013-ban 4,355 milliárd euró, vagyis mostani árfolyamon 1720 milliárd forint kezelésével bízta meg Kósa Lajost, Debrecen akkori polgármesterét. De a Gulyás Márton által készített interjúból leginkább az derült ki, hogy az asszony, aki nemhogy a devizák közti árfolyam fogalmával, de a számítógépek használatával sincs tisztában, aligha tudott volna megszervezni egy olyan csalást, amiben Kósa Lajoson kívül ügyvédeket és svájci privátbankárokat ver át. A Partizánhoz került ajándékozási szerződésen nem csak a csengeri örökösnő és Kósa anyjának aláírása szerepel, hanem ügyvédi ellenjegyzés is van alatta. Ugyanakkor a csatorna információi szerint a Fidesz alelnökének anyja a tanúvallomásában azt állította, hogy a szerződés valótlanságokat tartalmaz, de egyébként nem is látta az iratot, és állítása szerint sem Sz. Gábornével, sem az ügyvédjével nem találkozott. „Elfogadta azokat, amiket kapott. Soha nem mondta, hogy neki nem kell” - mondta el a nő arról, hogyan viszonyult Kósa Lajos a neki felajánlott ajándékokhoz. „Elvárás volt, hogy ő ebből részesüljön...Ő soha nem mondta azt, hogy neki valamire szüksége van, csak mindig addig mondta, amíg az embernek le nem esett, hogy mit akar, mi lenne a jó.” Pólus Mária most azt mondta, hogy nem is az állítólagos örökség kezelése miatt került először kapcsolatba Kósa Lajossal 2012 őszén, hanem rajta keresztül akart elintézni egy peres ügyet, a csődközelbe került Pólus Palace luxusgolf-szálló kivásárlásával kapcsolatban. A Fidesz alelnöke ezután kérdezett rá, hogy miből venné meg a szállodát. Elmondása szerint később azért mentek el közösen Svájcba, mert Kósa felajánlotta, hogy kezeli a befektetéseit. Állítása szerint milliós nagyságrendben adott át készpénzt Kósa Lajosnak, amit a Kiskun Tender Kft.-től kapott. Szerinte olyasmire használták fel, amiért más embereknek kellett volna ott ülnie a bv. intézetben, nem neki. Ugyanakkor Kósa Lajos tagadja, hogy bármilyen jogcímen pénzt vett volna át a nőtől. Pólus Mária továbbra is kitart amellett, hogy nem követett el csalást. |
Ezt olvassa mindenki: |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Home Impresszum Kapcsolat Facebook | 2018-2024 Minden jog fenntartva © |
Home Impresszum Kapcsolat Facebook |

Most derülnek ki a dolgok: Novák Katalinnak több milliós moziszobája volt de ez még nem minden..... | |
Nem akármi tűnt fel egy Orbán háza melletti buszmegállóban - ha ezt Mészáros és Várkonyi meglátja... | |
Eldurvultak a dolgok: kemény csatába kezdett nyílvánosan Menczer Tamás és Magyar Péter | |
Kiderült Fideszes körökben kit sejtenek a Novák bukását hozó kegyelmi döntés mögött - döbbenet | |
Trükkös magyarok - kiderült hogyan spórolnak akár 100 Ft-ot is literenként az üzemanyagon | |
Lopott Pénzek Birtoka – így jelenik meg a térképen az Orbán birtok | |
Mi történt? Lázár János egészen furcsa dolgokat művelt Novák Katalin lemondása után - döbbenet | |
Kitört a népharag - elveszik a nyaralók kedvenc szabadstrandját, alapítványhoz kerül egy másfél kilométeres vízpart | |
Sztrájkolni kezdtek az ukrán és Fülöp-szigeteki vendégmunkások a magyar gyárban | |
Kiderült mit mondott az a bizonyos rendőr Schadlnak - komédia a tárgyaláson, óriási bajban Völner? | |
Megdöbbentő dolgok jelentek meg a Fidesz-irodákon - erre már külföld is felfigyel | |
Megjelent Magyar Péter kilenc pontja - egyetértesz velük? | |
Deutsch Tamás nem kímélte a Tisza Párt listáján szerelőket - durvul a kampány | |
Várkonyi Andrea: Egy fantasztikus házasságban élek, új dimenzióba kerültem | |
Tarol Tiborcz bankja - már minden ötödik számlát nála nyitnak | |
Megindultak a vagyon lefoglalások: Az Európai Ügyészség 22 tagállamban tarol, Magyarország nem tag még mindig | |
Kiderült: Kínai állami óriásbankok felé adósodott el Magyarország a Vodafone megvétele miatt | |
Robbant a hír: váratlanul megszólalt Magyar Péter párja | |
Megerősítették: 1,75 milliárd forintnyi magyar közpénz került a Szlovákiai Református Keresztyén Egyházhoz | |
Bajban a magyarok kedvenc autómárkája? Olajfogyasztás: 1,2 liter/1000 kilométer | |
Ilyen nincs!! - megdöbbentő dolog történt a Simonka ügy tárgyalásán! | |
Előkerült még egy kínos ügy Novák Katalin és Balog Zoltán közös múltjából - kitüntettek egy egyházközségi vezetőt pedig..... | |
Tarolt a legújabb közbeszerzésen Mészáros cége, de most lekérték a részleteket - roppant érdekes pontozási rendszert találtak | |
Az év botránya: Videón, ahogy zacskóban viszik a korrupciós pénzt egy nagy, uniós pénzek lenyúlására szakosodott hálózat tagjai | |
Elindult a pénzáramlás: Milliárdokat kap Mészáros Lőrinc a saját cégétől | |
Óriási kínai kábelgyár érkezik, támogatást is kap a magyar államtól - Szijjártó már meg is egyezett | |
Deutsch Tamás döbbenetes beszéde: Hátszélben is, már kilométerekről megérezzük a szagát | |
Hogyan tovább? - Meggondolta magát Erdogan és Orbán Viktor ellen fordult | |
Ízléstelen vagy vicces? - gúnykép jelent meg Várkonyi Andreával kapcsolatban, nézd meg és döntsd el Te! | |
Teljesen véletlenül derült ki mennyivel nőtt tavaly Pintér Sándor fizetése - szép összeggel emelkedett, így már elérte a...... | |
Óriási botrány: Az alsós tanítók oktathatnak felsősöket, az óvónőknek pedig elég a középfokú képzettség | |
Előszőr veszített az Orbán kormány a néppel szemben - nem merik megépíteni a akkufeldolgozó üzemet! | |
Katasztrófa filmbe illő videó: Beomlott a közel 2 milliárdból épített kerékpárút ráadásul átadás után alig több mint 1 évvel | |
Óriási botrány Orbán kormányülésén - nem akármit mondtak neki hangosbemondón | |
Egyre több magyar autóst húznak le: Figyelmeztetést adtak ki, csalók vadásznak a magyar autósokra | |
Jelentkezett egy harmadik település is amely díszpolgárának akarja Mészáros Lőrincet | |
Milliárdokért vásárolt gigantikus hotelt a magyar állam Erdélyben a nyilvánosság teljes kizárásával | |
Nagytakarítás indult? -Orbán mélyen hallgat a családja volt cégeinek bedőléséről | |
Közzétették a miniszterelnök vagyonnyilatkozatát: Orbán Viktor szegényebb lett nem is kevéssel egyetlen év alatt | |
Orbánt alázó óriás felirat jelent meg Svédországban - Európa elhatárolódik tőlünk | |
Megdöbbentő számok: közel 200 ezer külföldi is szavazhat az önkormányzati választáson | |
Megdöbbentő dolgot mondott Győzike Mészárosról és Várkonyiról: nagyon szeretem az egész családot | |
Döbbenetes dolgot jelentett be Magyar Péter: tarol a pártjával | |
Elkezdik a megemelt összegű támogatás utalását a külhoni magyar szülők számára | |
Már a rendőrség is reagált az Orbán Ráhel botrányra - megdöbbentő részletek | |
Több mint tizenkét milliárd forint állami támogatást költött szállodákra a katolikus egyház | |
A rendőrség máris ejtette Deutsch Tamás testvérének ügyét - még a szerződés aláíróit se hallgatták ki tanúként.... | |
Feltornyozott malacdarabok mögött szürcsöl kávét Németh Szilárd - ja és a sapkája se kutya... | |
Megjött a kép: valóban Szentkirályi Alexandra adta át a kitüntetést a bicskei gyermekotthon vezetőjének, most megszólalt az ügyben | |
|
Home Impresszum Kapcsolat Facebook |
2018-2024 Minden jog fenntartva © |