Home   Impresszum   Kapcsolat   Facebook Budapest, Magyarország  
2024-07-13. szombat
Ez fájni fog Magyarországnak: Brüsszel elkaszálja a Budapest-Belgrád-vasút építésében érdekelt kínai céget

Potenciálisan piactorzító támogatások ügyében kezdeményezett vizsgálatot az Európai Bizottság a kínai CRRC Qingdao Sifang Locomotive ellen, mely az az állami tulajdonú CRRC Corporation leányvállalata, írja a Portfolio. A CRRC Coorporation a Budapest-Belgrád vasútvonal építésében is érdekel.

A Bizottság pénteken jelentette be, hogy a külföldi támogatásokról szóló rendelet (Foreign Subsidies Regulation) alapján megindítja első eljárását a leányvállalat ellen. Azután jutottak erre, hogy lefolytattak egy előzetes vizsgálatot Brüsszelben, melyben arra a megállapításra jutottak, hogy az anyacégnek a kínai központi költségvetésből adott állami támogatások versenyelőnyhöz juttatta a céget.

A vállalatoknak be kell jelenteniük az uniós közbeszerzési pályázatokat bizonyos összegek fölött, és akkor, ha a vállalat a bejelentést megelőző három éven belül legalább 4 millió euró külföldi támogatásban részesült. A vizsgálat során azt nézik majd meg, hogy a vállalatnak nyújtott ilyen jellegű pénzügyi támogatás tisztességtelen előnnyel járt-e számukra és torzította-e a piacot.
Ezt olvassa mindenki:
Kiderült, hány százezer vendégmunkás van Magyarországon 
Kiderült mennyi a pápa fizetése - itt vannak a számok 
Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó szálló kapott felújítására 1,3 milliárd közpénzt 
Monumentális szálloda jelent meg Erdélyben a magyar kormány társfinanszírozásának köszönhetően 
Súlyos állítás jelent meg Rogánról: valóban az Ő keze van az amerikai katonákkal kapcsolatos dologban? 
5,4 milliárdos támogatást kapott a Szijjártó emberei által vezetett alapítvány 
Óriási dolgot jelentett be Szijjártó: Magyarország fogja diktálni egy technológiai világforradalom tempóját 
Orbán a szőnyeg szélére került az EU-ban, míg a Tisza Párt már nemzetközi szinten is erős 
Győzike megszólalt a mesés gazdagságról: Volt már Ferrarim, volt Lamborghinim, jelenleg egy McLarent adtam vissza... 
Címlapon számolt be a londoni székhelyű világhírügynökség Magyar Péter ukrajnai látogatásáról 
Az év mutyija az ország egyik legszegényebb településén: Az óvodának járó pénzből jutalom a polgármesternek 
Már meg is van az engedély: Évi 400 ezer tonna építési hulladékkal töltheti fel Orbán apukája a gánti gödröt - óriási mennyiség 
Az eddigi legmegosztóbb építmény - Felcsúti okosiskola, 4,4 milliárdért, az is kiderült ki nyerte a beruházást 
Találtak egy 200 millió forintos projektet amitől még a helyiek is kiakadtak - mutatjuk a képeket és a beszámolót 
Ez két db földrengésbiztos buszváró pár millióért - de mindenre van magyarázat! - mutatjuk 
Újabb kínai gyárat jelentett be Szijjártó - kiderült hány milliárdot ad nekik fejlesztésre az Orbán kormány 
Reagált a BKK a kerekesszékes utast és társát inzultáló buszsofőr ügyére - patkányak és hülyének nevezte... 
Elítélték mert csúnyát mondott a főispánra - büntetőfeljelentés 
Kiderült hogyan vágna alá az Aldinak és a Lidlnek a Magyarországra érkező orosz diszkontlánc 
75 millió forintos árért készítették el Orbán weboldalát és csak 13 hónapig működött 
Érdemes ellenőrizni a tulajdoni lapot - INGATLANCSALÓKAT FOGTAK EL! - megdöbbentő a technikájuk 
Afrika felett három napra kikapcsolták a honvédségi repülő jeladóját, a tárca nem árulja el, mit csinált ott a gép 
Botrány: előkerült egy ismert magyar milliárdoshoz kötődő svájci bankszámla 
850 milliót költöttek a nemzetközi elitiskolára, ahová a polgármester lánya is jár 
Mutatjuk ki nyerte egyedüli ajánlattevőként az 53 milliárd forintba kerülő projectet 
Ez fájni fog Magyarországnak: Brüsszel elkaszálja a Budapest-Belgrád-vasút építésében érdekelt kínai céget 
500 millió euró sorsa dőlt el: szárnyra kap a várpalotai lőszergyár 
Kitüntettek egy magyar papot, most úgy néz ki visszavonják a kitüntetést, mutatjuk miért 
Breaking: Magyarországra menekíttette a családját a világklasszis focista! 
A pénz nyomában: Kiderült hány milliárdot adott támogatásként Szerbiának az Orbán kormány 
Nem akárkinek szólt vissza Lázár: ráadásul nagyon keményen 
Mindenki ezen nevet: Magyar Péter odakommentelt Orbán Viktor videója alá 
2024-07-13. szombat
  Home   Impresszum   Kapcsolat   Facebook 2018-2024 Minden jog fenntartva ©  
Home   Impresszum   Kapcsolat   Facebook

Még Soha Nem Támadták Ilyen Durván Magyar Pétert – követői rögtön kiálltak mellette
A magyarok jellemzően passzívak, de durva meglepetést okozhat a Tisza Párt 2026-ban
Vigyázat! - ismeretlen bankszámlaszámokkal próbálnak csalók pénzt kicsalni a Tisza Párt nevében
Kemény dolgot üzent Gyurcsány Ferenc a magyar sajtónak: „Hagyjátok abba,......”
Címlapon számolt be a londoni székhelyű világhírügynökség Magyar Péter ukrajnai látogatásáról
Minden pillanat veszélyes: ilyen felvezetéssel érkezett Magyar Péter Kijevbe
Taktika vagy diplomáciai pusztítás? - és mibe kerül ez Magyarországnak?
Döntöttek: 26 milliárd forint támogatást ad az Orbán kormány egy magánkórháznak
Zsarolás: a munkák leállításával fenyegették a kormányt Tiborczék ha nem kapnak még 20 milliárdot
Ebből botrány lesz: térképre rakták kiknek van földjük Hatvanpuszta környékén
Szuverenitásvédelmi törvénycsomag: polgárokat is vizsgáltathat, akikről azt feltételezik, hogy....
Hirtelen kinőtt a földből egy szálloda - kiderült kihez tartozhat a szellemszálloda
Előkerült egy szobor potom nettó 48 millióért - de van itt egy 2,1 milliárdos szerződés is.....
Már világviszonylatban is kőgazdag az Orbán család - karnyújtásnyira van a százmilliárdos vagyon
„Mocskos fideszes tolvajnak nem dolgozok” kijelentéssel hagyta ott a képviselőt egy magyar alvállalkozó
Reagáltak Polt Péterék a korrupciós listákra: nem az ő dolguk, hogy...
A felcsúti futballbevételek meghaladták a 100 milliárd forintos határt - tao-pénzek, állami támogatások és vállalati adományok ...
2024-07-13. szombat
Home   Impresszum   Kapcsolat   Facebook
2018-2024 Minden jog fenntartva ©