Home   Impresszum   Kapcsolat   Facebook Budapest, Magyarország  
2024-07-13. szombat
Nagy Feró: Magyar Péter nem fenyegetés

Nagy Feró: Magyar Péter nem fenyegetés. Nagyon jó, hogy van, ez egy kicsit feladja a leckét!

Magyar Péter nem jelent fenyegetést a Fideszre, mondta Nagy Feró rockzenész, akivel Bayer Zsolt pénteki tüntetésén találkoztunk. A kormánypárti publicista csütörtökön hirdetett tüntetést az Európai Bizottság budapesti képviselete elé, mert egy teljesen másik uniós testület, az Európai Bíróság csütörtöki ítéletében elmarasztalta és 200 millió euróra bírságolta Magyarországot az uniós menekültügyi döntések végre nem hajtása miatt. Nagy rövid interjút is adott nekünk.

Hogyan értékeli a Tisza Párt eredményét?

Nagyon tiszteletreméltó az eredmény, a 30 százalék, az 30 százalék. A Fidesznek ettől nem kell tartania. Nagyon jó, hogy lesz egy kőkemény ellenzékünk, mert eddig nem volt, az eddigin vigyorogtunk csak. A többi pártnak gond ez.

Szóval a Fidesznek ez nem fenyegetés?

Fenyegetés? Nem. A világ úgy lesz normális, hogy ha van egy kormánypárt és van egy erős ellenzéke. A világ mindenütt így kéne hogy működjön. A Tisza Pártban Magyar Péter csinálja a saját szerencséjét. Nagyon nem szerettem azt, amikor kiszállt a Fideszből, és kiderült, hogy ott milyen szörnyű dolgok vannak. Amikor ott volt, miért nem szólt? Ő egy ember, akinek ez az egy útja van. Nincs más. Vonuljon vissza, és haljon éhen? Nem! Nagyon jó, hogy van, legyen is, ez egy kicsit feladja a leckét. A baloldalnak nem feladta a leckét, hanem megölte őket.

A Fidesz rengeteget költött Magyar lejáratását célzó kampányára. Szükséges volt ez?

Nem kell a Fidesznek ennyire foglalkoznia vele. De azért kell vele, mert egy erős ellenzéki erő. De honnan tudjuk, hogy a Tisza Párt egy erős ellenzéki erő? Még nem tudjuk! Jobboldali pártnak tartják, de azért ne hülyéskedjünk már. De ettől még nem azt mondom, hogy baloldali. Várom, hogy mi lesz, és akkor lesz véleményem. De ne szóljunk bele, hogy mit csinálnánk helyette. Ő nagyon jól csinálja. Egy gyanús van benne: honnan van ez a sok pénz? Mivel zenész vagyok, tudom, mibe kerül felrakni egy nagyszínpadot, hangosítást, és 10-20 ezer embernek szóljon a hang. Ez iszonyú drága, de látod, én nem támadom meg ezzel, hogy honnan szerezte. Megcsinálta a szerencséjét, akkor pedig tartsuk tiszteletben.

A Fidesz és a Tisza Párt koalícióra léphet? Az arcvesztés lenne valamelyik félnek?

A politikában nem nagyon van ilyen, hogy arcvesztés. Itt folyamatosan vesztik el az arcukat. De ha létrejön valaha egy koalíció, akkor a koalíciós partner gondolatait is bele kell venni a nagy közös gondolatvilágba. Én ettől nem félek, nem hiszem, hogy Magyar Péter nagyon távol áll attól, ahol eddig dolgozott. Jól tudja, ez hogy működött, és most elmondja, hogy NER, meg vége. Miért nem szólt ezelőtt tíz évvel? Ezelőtt tíz évvel kellett volna, miért nem szólt akkor?

Én egy zenekarban játszom, nem lehet az, hogy kiszállok egy zenekarból azért, mert a többiek szarok. Ilyen nincs. Nem szabad ilyet csinálni. Amikor ott vagyok bent, akkor próbálom megjavítani. Ha nem, akkor engem kitesznek. Ő szállt ki. A feleségedről te felvennél ilyen beszélgetést? Ő egy szuper csaj, egy szuper intelligens csaj. Ilyenkor elkezdek gondolkodni, hogy Péter, téged mikor küldtek ide? Te már tíz évvel ezelőtt tudtad, hogy neked pártod lesz? Nem azt mondom, hogy így van, de ez ebben a játékban mind benne van. Péternek nehéz dolga van, hogy ezt úgy csinálja meg, hogy mi, a nép elhiggyük neki.
Ezt olvassa mindenki:
Önkéntes katonákkal pótolná a hiányzó légiirányítókat a kormány 
Magyar Péter: Sokan próbáltak lebeszélni minket 
Kiderült, hány százezer vendégmunkás van Magyarországon 
Kiderült mennyi a pápa fizetése - itt vannak a számok 
Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó szálló kapott felújítására 1,3 milliárd közpénzt 
Monumentális szálloda jelent meg Erdélyben a magyar kormány társfinanszírozásának köszönhetően 
Súlyos állítás jelent meg Rogánról: valóban az Ő keze van az amerikai katonákkal kapcsolatos dologban? 
5,4 milliárdos támogatást kapott a Szijjártó emberei által vezetett alapítvány 
Óriási dolgot jelentett be Szijjártó: Magyarország fogja diktálni egy technológiai világforradalom tempóját 
Orbán a szőnyeg szélére került az EU-ban, míg a Tisza Párt már nemzetközi szinten is erős 
Győzike megszólalt a mesés gazdagságról: Volt már Ferrarim, volt Lamborghinim, jelenleg egy McLarent adtam vissza... 
Címlapon számolt be a londoni székhelyű világhírügynökség Magyar Péter ukrajnai látogatásáról 
Az év mutyija az ország egyik legszegényebb településén: Az óvodának járó pénzből jutalom a polgármesternek 
Már meg is van az engedély: Évi 400 ezer tonna építési hulladékkal töltheti fel Orbán apukája a gánti gödröt - óriási mennyiség 
Az eddigi legmegosztóbb építmény - Felcsúti okosiskola, 4,4 milliárdért, az is kiderült ki nyerte a beruházást 
Találtak egy 200 millió forintos projektet amitől még a helyiek is kiakadtak - mutatjuk a képeket és a beszámolót 
Ez két db földrengésbiztos buszváró pár millióért - de mindenre van magyarázat! - mutatjuk 
Újabb kínai gyárat jelentett be Szijjártó - kiderült hány milliárdot ad nekik fejlesztésre az Orbán kormány 
Reagált a BKK a kerekesszékes utast és társát inzultáló buszsofőr ügyére - patkányak és hülyének nevezte... 
Elítélték mert csúnyát mondott a főispánra - büntetőfeljelentés 
Kiderült hogyan vágna alá az Aldinak és a Lidlnek a Magyarországra érkező orosz diszkontlánc 
75 millió forintos árért készítették el Orbán weboldalát és csak 13 hónapig működött 
Érdemes ellenőrizni a tulajdoni lapot - INGATLANCSALÓKAT FOGTAK EL! - megdöbbentő a technikájuk 
Afrika felett három napra kikapcsolták a honvédségi repülő jeladóját, a tárca nem árulja el, mit csinált ott a gép 
Botrány: előkerült egy ismert magyar milliárdoshoz kötődő svájci bankszámla 
850 milliót költöttek a nemzetközi elitiskolára, ahová a polgármester lánya is jár 
Mutatjuk ki nyerte egyedüli ajánlattevőként az 53 milliárd forintba kerülő projectet 
Ez fájni fog Magyarországnak: Brüsszel elkaszálja a Budapest-Belgrád-vasút építésében érdekelt kínai céget 
500 millió euró sorsa dőlt el: szárnyra kap a várpalotai lőszergyár 
Kitüntettek egy magyar papot, most úgy néz ki visszavonják a kitüntetést, mutatjuk miért 
Breaking: Magyarországra menekíttette a családját a világklasszis focista! 
A pénz nyomában: Kiderült hány milliárdot adott támogatásként Szerbiának az Orbán kormány 
2024-07-13. szombat
  Home   Impresszum   Kapcsolat   Facebook 2018-2024 Minden jog fenntartva ©  
Home   Impresszum   Kapcsolat   Facebook

Nem akárkinek szólt vissza Lázár: ráadásul nagyon keményen
Mindenki ezen nevet: Magyar Péter odakommentelt Orbán Viktor videója alá
Még Soha Nem Támadták Ilyen Durván Magyar Pétert – követői rögtön kiálltak mellette
A magyarok jellemzően passzívak, de durva meglepetést okozhat a Tisza Párt 2026-ban
Vigyázat! - ismeretlen bankszámlaszámokkal próbálnak csalók pénzt kicsalni a Tisza Párt nevében
Kemény dolgot üzent Gyurcsány Ferenc a magyar sajtónak: „Hagyjátok abba,......”
Címlapon számolt be a londoni székhelyű világhírügynökség Magyar Péter ukrajnai látogatásáról
Minden pillanat veszélyes: ilyen felvezetéssel érkezett Magyar Péter Kijevbe
Taktika vagy diplomáciai pusztítás? - és mibe kerül ez Magyarországnak?
Döntöttek: 26 milliárd forint támogatást ad az Orbán kormány egy magánkórháznak
Zsarolás: a munkák leállításával fenyegették a kormányt Tiborczék ha nem kapnak még 20 milliárdot
Ebből botrány lesz: térképre rakták kiknek van földjük Hatvanpuszta környékén
Szuverenitásvédelmi törvénycsomag: polgárokat is vizsgáltathat, akikről azt feltételezik, hogy....
Hirtelen kinőtt a földből egy szálloda - kiderült kihez tartozhat a szellemszálloda
Előkerült egy szobor potom nettó 48 millióért - de van itt egy 2,1 milliárdos szerződés is.....
Már világviszonylatban is kőgazdag az Orbán család - karnyújtásnyira van a százmilliárdos vagyon
„Mocskos fideszes tolvajnak nem dolgozok” kijelentéssel hagyta ott a képviselőt egy magyar alvállalkozó
2024-07-13. szombat
Home   Impresszum   Kapcsolat   Facebook
2018-2024 Minden jog fenntartva ©