Home Impresszum Kapcsolat Facebook | Budapest, Magyarország |
|
Durva: egy lombkoronasétány és egy 1200 méteres futópálya is került a fideszes képviselő erdejébe |
Futópálya épült Nyíradonyban a lombkoronasétány után – Tasóék erdejében Nyíradonyban, a 7300 fős településen nemrég egy 1200 méteres rekortán futópálya épült a korábban létesített lombkoronasétány mellett. Mindkét beruházás Tasó László fideszes országgyűlési képviselő, egykori államtitkár erdejében valósult meg, és pályázati pénzek segítségével építették. A futópálya jelentős része Tasó László tulajdonában lévő erdőben található, de a pálya egyes részei Tasó családjához kötődő szervezetek és cégek birtokán is áthaladnak. A futópálya építésének háttere számos kérdést vetett fel. A 24.hu beszámolója szerint a beruházásról a város polgármestere, Tasó Béla egyedül döntött a koronavírus-járvány idején, aki Tasó László nagybátyja. A projekt megvalósítására a Miniszterelnöki Kabinetiroda nyújtott támogatást, amelyhez a polgármester ígéretet tett saját források biztosítására is. A kormányzati támogatás 2020 novemberében megérkezett, de a kivitelezés akkor még nem indult el, sőt Tasó Béla hosszabbítást kért a határidőre. 2022 márciusában a Miniszterelnöki Kabinetiroda végül visszavonta az előlegként kiutalt 45 millió forintos támogatást, mivel a helyszíni bejárás alapján a pálya építése nem haladt a támogatói okiratban rögzített ütemben. Tasó Béla ennek ellenére nem mondott le a futópályáról, és még 2022-ben megkezdte az építkezést, két debreceni céggel, az Alama Bau Kft.-vel és a Global Sport Kft.-vel szerződve. A kivitelezési munkák összköltsége 55 millió forintra rúgott, azonban az önkormányzat végül nem tudta teljesíteni fizetési kötelezettségeit. A cégek közül az Alama Bau Kft. 6,5 millió forint előleget kapott, de az önkormányzat összességében még 46,5 millió forinttal tartozott a két vállalkozásnak, ami miatt ezek bírósághoz fordultak. A Debreceni Törvényszék végül adósságrendezési eljárást indított az önkormányzat ellen. - számolt be róla a 444 A 24.hu megkérdezte Tasó Bélát a futópálya építéséről, különösen annak fényében, hogy a támogatást már korábban visszavonták. Tasó válaszában azt mondta, hogy az ügyben nincs semmi rendkívüli, és nehezen érti, miért érdeklődik a sajtó az események iránt. A futópálya építése körüli viták és a késedelmes kifizetések azonban komoly anyagi problémákhoz vezettek az önkormányzatnál, amit tovább súlyosbított, hogy a támogatás visszavonása miatt az Aktív- és Ökoturisztikai Fejlesztési Központ sem nyújtott további segítséget. A pálya végül elkészült, de a projekt körüli ellentmondások továbbra is kérdéseket vetnek fel a nyíradonyi közösségben és azon túl. |
Ezt olvassa mindenki: |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Home Impresszum Kapcsolat Facebook | 2018-2024 Minden jog fenntartva © |
Home Impresszum Kapcsolat Facebook |

Érdekes adatok kerültek elő: Havi 24 millió forintot keresett a Puskás Akadémia iráni támadója | |
El sem készültek a munkákat vett át a MÁV Mészáros cégétől? - érdekes dokumentumok | |
Majka felkészült a legrosszabbra: már nem is bankban tartja a pénzét | |
Megmagyarázhatatlan dolog történt: egy világcég elengedte a milliárdos tendert így Mészárosék cége nyert | |
Áder János kapta az egyik legrangosabb magyar díjat: | |
Már egy videó is előkerült arról, ahogy Deutsch Tamás kiabálni kezdett egy bizottsági ülésen | |
Egyből két büntetést is kapott a TV2 a hatóságtól - nézői bejelentés | |
Döntöttek: 26 milliárd forint támogatást ad az Orbán kormány egy magánkórháznak | |
Budapest éves bevételeinek tripláját rejtegetik tőkealapokban Tiborczék | |
Ötszázszor több tao-pénz jutott a felcsúti focinak, mint az országos átlag - közel 39 milliárd forint közpénz... | |
Kiderült hogyan vágna alá az Aldinak és a Lidlnek a Magyarországra érkező orosz diszkontlánc | |
Deutsch Tamás videót küldözget Magyar Péterről az Európai Parlament képviselőinek | |
Eltűntként keres a rendőrség egy fideszes polgármestert | |
Ha iPhone rajongó, akkor most örülhet, sikergyanús lépés az Apple-től | |
Egy 76 éves nő cégénél landolt a kastély ami Uniós százmilliókat nyelt el | |
Indul a végrehajtás: Az EU behajtja a kormányon a be nem fizetett 200 millió eurós büntetést | |
Nagy Feró: Orbán Viktor zseniálisan vezeti az országot, de az Európai Unió nagy tévedés volt | |
Gyakorlatilag lesz.pott az ember – újabb felvétel szivárgott ki a Schadl–Völner-ügyben | |
Államadósság: Csak a tartozások kamataira 3000 milliárdot fizet az állam | |
Menczer Tamást veti be Orbán Magyar Péter ellen? - óriási toborzás indult | |
Nagyító alá vették a Rogán féle kommunikációt - pár év alatt 1360 milliárd.... | |
Leleplezték Orbánék egyik legújabb húzását: Suttyomban csaptak le Tiborczék gigaprojektjére... | |
Megszólalt Novák Katalin a legújabb pozíciójáról: már nyoma sincs a bukásnak | |
Német fegyvergyárak árasztják el Magyarországot - jelentős változások jönnek | |
Több mint tizenkét milliárd forint állami támogatást költött szállodákra a katolikus egyház | |
Nem akárhol kapták lencsevégre Varga Juditot - kiderült miért járt ott | |
A vég kezdete: Mérgező anyagot találtak a Salgóban egy akkuhulladékot kezelő cég telephelye mellett | |
Lépést sürget Kocsis Máté mert nagyon durva dolog jelent meg az interneten Orbán Viktorral kapcsolatban | |
3 milliárd forintot osztottak szét pályázók között, Semjén Zsolt vadásztársaságához is jutott, mutatjuk az összegeket | |
Nem akármit szerzett meg Tiborcz István - Magyar Péter szerint családi részvénytársaság lesz az ország | |
Tovább nőttek a magyarországi focistafizetések - mutatjuk hány millió forint az átlagfizetés | |
Nem akármit bérel a MÁV Schmidt Máriától milliárdokért | |
Ki lesz a következő áldozat? - százezreket vettek le egy magyar nő bankszámlájáról! | |
Máris megszüntették a kokainos ámokfutó letartóztatását, pedig meghalt egy ártatlan ember | |
Több tucat vietnámi állampolgárt íratott be életmentő képzésre a pécsi egyetemre az Orbán Áron által vezetett cég | |
Váratlanul magas összeggel érkezhetnek a gázszámlák: ez az oka | |
Kövér szerint Magyar Péter összegyűjtötte azokat, akiknek elegük volt Gyurcsányékból és a momentumos ostobákból | |
Kiakadt a Fideszes polgármester - „Undorító spicli, dollárban fizetett aljadék” | |
Szijártónak hálálkodik Ruanda: magyarok modernizálják Ruanda víztisztító rendszerét | |
325 millió forintot kapott a Mészáros Lőrinc tulajdonsában lévő külföldi fociakadémia | |
Az igen: 8 gyereknek 245 millióból épül mini bölcsőde, mutatjuk hol | |
Arról cikkez a Román sajtó, hogy Orbán 2,3 milliárd forintot küldött a sepsiszentgyörgyi focira | |
Szijjártó bejelentette: Kína gyárközpontjából heti négy repülő indul Magyarországra | |
Schadl teljesen bedurvult bíróságon: Ocsmány ez a vádpont! Nekem kétmilliárd volt az adózott eredményem.... | |
Valami készül: Rekordszámú személyes adatot kért ki a magyar kormány a Facebooktól | |
Képzeljünk el egy olyan félmilliárdos uniós támogatást, amelynek minden egyes eleme sántít.... ismert ex-politikus az érintett.... | |
Az Orbán családnak nem kell aggódnia rezsi miatt: 150 napelemet telepítettek Hatvanpusztára - megdöbbentő látvány | |
Háború: Deutsch Tamás durván nekiment Magyar Péternek nyilvánosan: "Lopni tud..." | |
Akkumulátorgyártáshoz is használt vegyszert találtak a földekre ömlő szennyvízben | |
|
Home Impresszum Kapcsolat Facebook |
2018-2024 Minden jog fenntartva © |