UGRÁS A KEZDŐLAPRA   LÁJKOLJ MINKET FACEBOOKON
Matolcsy György: 2030-ig és tovább is sikeres maradhat Magyarország 
Matolcsy György jegybankelnök szerint Magyarország a fejlesztő állam és a fejlődő piac okos együttműködésére építve "2030-ig és tovább" sikeres maradhat, a felzárkózáshoz egyre hatékonyabban működő államra és egyre fejlettebb piacokra van szükség.

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke a Növekedés.hu portálon hétfőn megjelent írásában hangsúlyozta, hogy az állami fejlesztéseknek döntő szerepük van a gazdasági eredményekben, amit szavai szerint a mára búcsúzó, liberális közgazdasági gondolkodás nem ismert el. Hozzátette, az elmúlt 200 évben kizárólag azok az országok voltak sikeresek, amelyek az állam és a piac képességeit, eszközeit jól hangolták össze az élet minden területén, de különösen a gazdaságpolitikában.

Kiemelte, 2010 után először a válságkezelés következett, de a munkaerőpiacon már azonnal megindult az állam és a piac okos együttműködése. Ez áll a 2010-2019 között létrehozott mintegy 850 ezer új munkahely mögött. Az idénre a gazdaság valamennyi területén kialakult a fejlesztő állam és a piacok együttműködése, miközben a kormány családpolitikai programjai révén egy harmadik fél is belépett: a gyermeket vállaló család és a megtakarító, befektető háztartás - írta.

Összegzése szerint Magyarország már platformként működik, mert a belső és külső piaci szereplők számára EU-tagságból származó gazdasági és jogi környezetet, politikai stabilitást, makrogazdasági egyensúlyokat, motivált munkaerőt, működő infrastruktúrát, biztonságot, vonzó adórendszert, fejlődő városokat és magyar különlegességeket ajánl. A recept működik, 2030-ig és tovább az ország akkor marad sikeres, ha állandóan megújul - hangsúlyozta. A sikeres felzárkózáshoz egyre hatékonyabban működő államra és egyre fejlettebb piacokra van szükség. A jó hír az, hogy igaz a bölcs perzsa költő, Rumi tanítása, miszerint "Amit keresel, az keres téged" - zárta cikkét Matolcsy György.

Forrás: ATV
Ez is érdekelhet:
                             
Ezek érdekelték olvasóinkat leginkább
Meghalt a teniszező, aki Rogánné esküvője után szenvedett súlyos balesetet
Német lap: Fegyvereket vesz Orbán a németektől, hogy így vegye meg a hallgatásukat
Ajándékot helyeztek el Tiborcz István balatoni nyaralója előtt
Hivatalos: tarthatnak gólyatáborokat az egyetemek
Mivel a jogszabályok nem térnek ki a gólyatáborok szervezésére, ezért az intézmények saját hatáskörben dönthetnek annak megtartásáról, válaszolta a Belügyminisztérium az ATV Hírad...
  
Bajban Rogán-Gaál Cecília pénztárcája: Idén nem lesz Magyarország Szépe
Miután a nemzetközi járványhelyzet miatt a Miss World jogtulajdonosa 2021-re halasztotta a verseny döntőjét, elmarad a Magyarország Szépe is, olvasható az esemény Facebook-oldalán A Miss W...
  
Szigliget lemondott polgármestere: Bizonyos befektetőkkel szemben védtelenek vagyunk
Bizonyos vállalkozókkal, befektetőkkel szemben, úgy érezzük, védtelenek vagyunk. Úgy látjuk, ezeket a folyamatokat településvezetőként már nem tudjuk megállítani, így a testület a le...
  
154 millióért röpködött Szijjártó januártól júliusig a világban
Január és július 1. között 50 alkalommal ült fel Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter valamilyen repülőre, vagyis a 3 milliónál is több átlagárat figyelembe véve, 154 ...
  
Német lap: Fegyvereket vesz Orbán a németektől, hogy így vegye meg a hallgatásukat
Csak tavaly rekordösszegért, 1,8 milliárd euró értékben szállított Németország fegyvereket és harci-katonai felszereléseket hazánknak, s ezzel Magyarország a németek az egyik legnagyob...
  
Emmi: Szoptatást Támogató Nemzeti Bizottság alakul
A szoptatásbarát társadalom létrejöttének elősegítésére szeptember elején Szoptatást Támogató Nemzeti Bizottság alakul az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) kezdeményezésére....
  
Ujhelyi szerint Orbán Viktor hazudott
Csatlakozzon Magyarország az európai egészségügyi unióhoz, továbbá a kormány hozza nyilvánosságra a magyar egészségügyről készülő átfogó tanulmányt és vitassa azt meg szakmai sze...
  
Öngyilkos lett Bács-Kiskun megye volt főügyésze, aki a Simonka-ügyön és a Boldog-ügyön is dolgozott
Vasárnap hajnalban öngyilkos lett Nánási László, Bács-Kiskun megye volt főügyésze – írta a HírKlikk. A hírt a Pesti Srácoknak és a kecskeméti hiros.hu-nak is megerősítették. Nán...
  
Elképesztő videó: 6 percig emberkedett, majd ki akarta tépni a kamerát és fenyegetőzött a BMW-s Székesfehérváron
Előre jeleznénk, hogy ezúttal egy olyan olvasói történetet, videót mutatunk be nektek, amit megnézve garantáltan felszökik a vérnyomásotok. Az esemény Székesfehérváron történt 30-á...
  
Víruspánik tört ki a szegedi vonatpótló buszon
Három ember szállt fel Hódmezővásárhelyen az egyik, Szegedre tartó vonatpótló buszra, akikről kiderült, hogy hatósági karanténban kellene lenniük A járművet azonnal körülvették a r...
  
Megható nekrológ jelent meg az elhunyt Bogdán Lászlóról
A július 14-én elhunyt Bogdán Lászlóról, Cserdi polgármesteréről írt nekrológot a The Economist, brit hírmagazin. A Mese egy faluról című Bogdánról szóló megemlékezésben a The Ec...
  
Hárman vakultak meg a budaörsi horrorklinikán
Három ember végleg elveszítette a látását azok közül, akiknek a szürkehályog-műtétjét a Budaörsi Egészségügyi Központban végezték el – tudta meg a Ripost Mint arról korábban be...
  
Gyilkos öngyilkosság Kelenföldön: Egy babakocsit toló anyukára zuhant rá János
Hátborzongató részleteket tudott meg a Blikk a pénteken, Kelenföldön történt felfoghatatlan tragédiáról. Mint ismeretes, a Hadak útján lévő egyik 14 emeletes társasház legfelső emel...
  
Magyarország kamat nélkül hitelt ad Kenyának
Az erről szóló megállapodás a csütörtök éjszakai Magyar Közlönyben jelent meg Már megszületett a két ország közti szerződés a kötött segélyhitelről, a nulla százalékos kamattal...
  
Migránsokat fogott a magyar rendőrség
A pogányi reptérnél állították meg a rendőrök a migránsokat szállító személygépkocsit A rendőrök július 31-én 17 óra 55 perckor egy lengyel honosságú személyautót, illetve anna...
  
Pénzügyminiszter: Európa élvonalában van a magyar gazdasági növekedés
Megjelent 7,3 milliárd forintos keretösszeggel a hazai zöld gazdaság kapacitásainak fejlesztését támogató felhívás. A pályázatok 2020. augusztus 31-től nyújthatók be - tájékoztatta V...
  
Szívszorító részletek a babakocsis tragédiáról
A kelenföldi 15 emeletes panelházat most a csend és a gyász lengi körbe Mint korábban megírtuk, kiugrott egy férfi egy XI kerületi bérházból, s egy babakocsit toló anyára esett Mindkette...
  
Szlávik főorvos szerint sokkal több a napi fertőzött, mint amennyit közzétesznek
A vakcina kifejlesztéséig csak a már megszokott módon lehet védekezni a koronavírus-fertőzés ellen: maszkhasználat, kézfertőtlenítés, távolságtartás és a külföldről hazatérők ell...
  
Egy magyar kisnyugdíjas százmilliós követelése döntheti be az újpesti fociklubot
A lila-fehér klub elleni végrehajtást a bíróság 16,5 millió forint miatt rendelte el Információink szerint azonban a háttérben sokkal nagyobb összegekről van szó, melyek könnyen bedönt...
  
Meglepő bejelentést tett a győri Audi – 6 milliárd euróról van szó
A cégközlönyben megjelent adatok szerint 6 milliárd euróval csökkenti az Audi Hungária Zrt az alaptőkéjét A társaság az okot nem részletezi, de a lépés meglepőnek tűnik Igaz, tavassza...
  
Csak annyira futja a nyugdíjból idén, mint 2010-ben
Az átlagfizetésből élők életszínvonala sokat javult az elmúlt 10 évben, ellenben a minimálbér vásárlóereje vajmi keveset változott, az inflációhoz kötött nyugdíjemelés pedig láth...
  
A járvány ellenére is megrendezésre kerül az idei Kurultaj, amit 400 millióval támogatott a kormány
Elmarad a Kárpátia koncertje, nem lesznek esti és éjszakai táncházak sem, de megtartják a Kurultaj – Magyar Törzsi Gyűlést, ami a hun és türk tudatú népek legnagyobb közös hagyomány...
  
Orbán Viktor nem ért egyet Matolcsy Györggyel - színjáték vagy botrány?
Mást gondol a magyar egészségügy helyzetéről a magyar miniszterelnök, és mást mutat az MNB jelentése Az egészségügyről folyamatos a vita Magyarországon, az ellenzék rendszeresen támad...
  
Ukrajna a vörös zónába sorolta Magyarországot
Az adatokat hetente felülvizsgálják Változtatott az ukrán kormányzat az európai gyakorlathoz igazodva a külföldi országok vörös, illetve zöld besorolásán is, emiatt augusztus 1-jétől...
  
Mindig megjelenik itt valaki, aki el akarja venni a Balaton-partot
A PRO-MOT Kft-ben korábban érdekelt volt Mészáros Lőrinc és Tiborcz István is Most a cég többségi tulajdonosa az Indotek Group, amelyet a 10 leggazdagabb magyar, Jellinek Dániel vezet 2013-...
  
Kalifornia lángol: ezreket kellett evakuálni
Több mint ezer tűzoltó próbálja megfékezni a kaliforniai bozóttüzeket Nyolcezer embert ki kellett költöztetni otthonából Kaliforniában gyorsan terjedő bozóttüzek miatt - adták hírül...
  
A magyarok közel kétharmada még mindig uniópárti
Az ellenzéki szimpatizánsok elsöprő többsége az uniós tagság mellett van, míg a fideszeseknél ez az arány jóval rosszabb Az elmúlt tíz év Brüsszel-ellenes kormányzati retorikája elle...
  
Magyar polgármester: Bizonyos vállalkozókkal szemben védtelenek vagyunk
Balassa Balázs szerint egyes folyamatokat településvezetőként sem tudnak megállítani, a közvélemény figyelmét azonban szeretnék ráirányítani a veszélyekre Július 22-én lemondott tisz...
  
Valami történik: Orbán 5 milliárddal bővíti a közmunka keretét
A péntek esti Magyar Közlönyben jelent meg az a kormányhatározat, amivel a kormány „rögzíti, hogy mindenki számára, aki ezt igényli, a közfoglalkoztatás keretében munkalehetőséget bi...
  
Reagált az Index-ügyre Gulyás: Miért ne történhetne meg?
Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter módot talált rá, hogy hencegjen a foglalkoztatási adatokkal, még ha még saját statisztikáik szerint is 38 ezerrel dolgoztak kevesebbe...
  
FÜGGETLEN NEMZET
COPYRIGHT © 2020. minden jog fenntartva - Impresszum
Matolcsy György: 2030-ig és tovább is sikeres maradhat Magyarország
Matolcsy György jegybankelnök szerint Magyarország a fejlesztő állam és a fejlődő piac okos együttműködésére építve "2030-ig és tovább" sikeres maradhat, a felzárkózáshoz egyre hatékonyabban működő államra és egyre fejlettebb piacokra van szükség.

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke a Növekedés.hu portálon hétfőn megjelent írásában hangsúlyozta, hogy az állami fejlesztéseknek döntő szerepük van a gazdasági eredményekben, amit szavai szerint a mára búcsúzó, liberális közgazdasági gondolkodás nem ismert el. Hozzátette, az elmúlt 200 évben kizárólag azok az országok voltak sikeresek, amelyek az állam és a piac képességeit, eszközeit jól hangolták össze az élet minden területén, de különösen a gazdaságpolitikában.

Kiemelte, 2010 után először a válságkezelés következett, de a munkaerőpiacon már azonnal megindult az állam és a piac okos együttműködése. Ez áll a 2010-2019 között létrehozott mintegy 850 ezer új munkahely mögött. Az idénre a gazdaság valamennyi területén kialakult a fejlesztő állam és a piacok együttműködése, miközben a kormány családpolitikai programjai révén egy harmadik fél is belépett: a gyermeket vállaló család és a megtakarító, befektető háztartás - írta.

Összegzése szerint Magyarország már platformként működik, mert a belső és külső piaci szereplők számára EU-tagságból származó gazdasági és jogi környezetet, politikai stabilitást, makrogazdasági egyensúlyokat, motivált munkaerőt, működő infrastruktúrát, biztonságot, vonzó adórendszert, fejlődő városokat és magyar különlegességeket ajánl. A recept működik, 2030-ig és tovább az ország akkor marad sikeres, ha állandóan megújul - hangsúlyozta. A sikeres felzárkózáshoz egyre hatékonyabban működő államra és egyre fejlettebb piacokra van szükség. A jó hír az, hogy igaz a bölcs perzsa költő, Rumi tanítása, miszerint "Amit keresel, az keres téged" - zárta cikkét Matolcsy György.

Forrás: ATV
Meghalt a teniszező, aki Rogánné esküvője után szenvedett súlyos balesetet
Német lap: Fegyvereket vesz Orbán a németektől, hogy így vegye meg a hallgatásukat
Ajándékot helyeztek el Tiborcz István balatoni nyaralója előtt
Balesetezett a honvédelmi minisztert szállító autó
Hivatalos: tarthatnak gólyatáborokat az egyetemek
Bajban Rogán-Gaál Cecília pénztárcája: Idén nem lesz Magyarország Szépe
Szigliget lemondott polgármestere: Bizonyos befektetőkkel szemben védtelenek vagyunk
154 millióért röpködött Szijjártó januártól júliusig a világban
Német lap: Fegyvereket vesz Orbán a németektől, hogy így vegye meg a hallgatásukat
Emmi: Szoptatást Támogató Nemzeti Bizottság alakul
Ujhelyi szerint Orbán Viktor hazudott
Öngyilkos lett Bács-Kiskun megye volt főügyésze, aki a Simonka-ügyön és a Boldog-ügyön is dolgozott
Elképesztő videó: 6 percig emberkedett, majd ki akarta tépni a kamerát és fenyegetőzött a BMW-s Székesfehérváron
Víruspánik tört ki a szegedi vonatpótló buszon
Megható nekrológ jelent meg az elhunyt Bogdán Lászlóról
Hárman vakultak meg a budaörsi horrorklinikán
Gyilkos öngyilkosság Kelenföldön: Egy babakocsit toló anyukára zuhant rá János
Magyarország kamat nélkül hitelt ad Kenyának
Migránsokat fogott a magyar rendőrség
Pénzügyminiszter: Európa élvonalában van a magyar gazdasági növekedés
Szívszorító részletek a babakocsis tragédiáról
Szlávik főorvos szerint sokkal több a napi fertőzött, mint amennyit közzétesznek
Egy magyar kisnyugdíjas százmilliós követelése döntheti be az újpesti fociklubot
Meglepő bejelentést tett a győri Audi – 6 milliárd euróról van szó
Csak annyira futja a nyugdíjból idén, mint 2010-ben
A járvány ellenére is megrendezésre kerül az idei Kurultaj, amit 400 millióval támogatott a kormány
Orbán Viktor nem ért egyet Matolcsy Györggyel - színjáték vagy botrány?
Ukrajna a vörös zónába sorolta Magyarországot
Mindig megjelenik itt valaki, aki el akarja venni a Balaton-partot
Kalifornia lángol: ezreket kellett evakuálni
A magyarok közel kétharmada még mindig uniópárti
Magyar polgármester: Bizonyos vállalkozókkal szemben védtelenek vagyunk
Valami történik: Orbán 5 milliárddal bővíti a közmunka keretét
Reagált az Index-ügyre Gulyás: Miért ne történhetne meg?
Gyakorlatilag beismerte, hogy megvezették Orbán Viktort
Kiskorúakat futtattak - lecsapott rájuk a magyar rendőrség
Nem bírta tovább: Öngyilkos lett a volt magyar főügyész
Szijjártó botrány: 154 milliót utazgatott el eddig idén
A kormány ősszel újra nekimegy a börtönkártérítéseknek
Harmadosztályban is jár a stadion
Egymásnak estek Kína és az USA budapesti nagykövetei
Müller szerint közel 60 millió forintba került, de sikerült megállítani a járványt Mezőkövesden
Stadion a Duna-parton - bizony ám, jön jön jön....
Román válogatott csatárt vett a Felcsút - 700 milliós üzlet
A szegedi képviselő családi házát és a cégét is zár alá vette a NAV
Ajándékot helyeztek el Tiborcz István balatoni nyaralója előtt
FÜGGETLEN NEMZET
COPYRIGHT © 2020. minden jog fenntartva - Impresszum